Felülteljesítő volt hétfőn a pesti parkett. Miközben a német DAX index egyharmad százalékot morzslódott, a régiós versenytárs lengyel WIG index pedig majd 2 százalékot zuhant, a pesti tőzsde vezető indexe, a BUX bő 1 százalékos emelkedéssel, 82 628 ponton zárta a napot. Ezzel ismét csúcsot döntött a BUX.
Reggel még lefordult a historikus szintről az OTP, ám később újra nekigyűrkőzött, és 1,59 százalékos emelkedéssel 22 960 forinton zárta a napot, ami újabb történelmi csúcs.
A Mol 1,74 százalékot emelkedett, és 2808 forinton zárt.
Félszázalékos emelkedéssel 10 670 forinton zárt a Richter.
Míg a Magyar Telekom másfél százalékot esett, és 1316 forinton zárt.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
Hétfőn az volt a tétje a forintpiaci mozgásnak, hogy vajon 414 alatt vagy felett zárja a napot az euró-forint. Fordulópont rajzoldott ki ennél a támasz-ellenállási szintnél, mert a trendvonalak által kirajzolt technikai alakzat a 414 alatt 410,5-ig kínál teret a forint erősödésének, míg felette 416,5-ig tágulna rövid távon a forintgyengülés horizontja.
Napközben többször is irányt váltott a kurzus, végül tőzsdezáráskor 413 közelében jegyezték az euró-forintot.
A dollár-forint árfolyama hétfőn kora délután 406,5 fölé szúrt, majd 405 közelében mozgott a kurzus. Ennél a devizapárnál, ha a 405-ös szint áttörése szignifikánssá válik, a következő komolyabb technikai megálló 410 közelében kínálkozik. Tőzsdezáráskor egy hajszállal 405 felett mozgott a dollár-forint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.