BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Richter-közgyűlés: Brüsszelben is adnak a magyar cég szavára, érkezik a kilencvenhárommilliárdos osztalék

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Elfogadta a gyógyszergyártó társaság közgyűlése a kilencvenhárommilliárd forintos osztalék kifizetését. A Richter közgyűlésén kiderült az is, hogy az Európai Bizottságban is adnak a magyar gyógyszergyártó véleményére az európai gyógyszergyártás jövőjéről folyó diskurzusban.

Kedd délelőtt tartotta éves rendes közgyűlését a Richter, ahol a gyógyszervállalat részvényesei összesen 93 milliárd forint osztalék kifizetéséről is döntöttek a társaság 2024-es beszámolóinak elfogadása mellett.

Richter, közgyűlés,
Idén először tartottak közgyűlést a Richter új székházában / Fotó: Mónus Márton

„Ennek a cégnek az igazi üzenete, hogy felhasználja a magyar szellemi tőkét, és missziója, hogy az emberi egészséget szolgálja” – mondta el köszöntőjében Vizi E. Szilveszter, a Richter igazgatóságának elnöke.

A közel 125 éves múlttal öt kontinensen és 100 országban jelen lévő Richter árbevétele 2,1 milliárd euró volt 2024-ben, ennek 93 százaléka külföldről érkezett. Az árbevétel 63 százaléka az innovatív termékekből, 36 százaléka pedig a megfizethető készítményekből származott. A bevétel harmadát a nőgyógyászati portfólió, a neuropszichiátria a 29 százalékát adta. Az utóbbihoz a Vraylar 243 milliárd forinttal járult hozzá.

A vállalat vezető készítménye, a Vraylar a 46. legjobban értékesített molekula volt az Egyesült Államokban. Forgalma 2025-ben várhatóan megközelíti a globális top 10 legnagyobb eladású készítményét

– ismertette a vezetőség prognózisát Vizi E. Szilveszter.

Európában is kikérik a Richter véleményét

A társaság Magyarország legkiemelkedőbb k+f központja, 251 millió eurót – 99,3 milliárd forintot – fordított tavaly kutatás-fejlesztésre – ismertette az igazgatóság elnöke, aki kiemelkedő elismerésnek nevezte az amerikai AbbVie-vel megkötött, több évtizedre szóló fejlesztési együttműködési megállapodást.

Vizi E. Szilveszter elmondta, hogy a Richter is részt vesz az európai gyógyszeripart érintő globális kereskedelmi rendszer átalakulásáról szóló diskurzusban. 

Orbán Gábor vezérigazgató április elején tagja volt annak a fél tucat európai gyógyszervállalati CEO alkotta csoportnak, akikkel az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen zárt körben egyeztetett a témában.

Orbán Gábor: az aratás és a vetés éve volt 2024

A tőzsdei jelenlét mindennapos teljesítménykényszert és jelentési kötelezettséget jelent, ami arra sarkallja a vállalatot, hogy napról napra kiemelkedően teljesítsen – hangsúlyozta Orbán Gábor vezérigazgató.

Tavaly mind a négy üzletágban nemcsak előrelépett a Richter, hanem túl is teljesítették a vezetőség várakozásait. A következő évtizedek biotechnológiai teljesítményét egy sikeres akvizícióval tudták megalapozni, a neuropszichiátriai szegmensben pedig az AbbVie-vel kötött kutatási megállapodás jelent fontos mérföldkövet.

A tavalyi év egyszerre szólt az aratásról és a vetésről

 – mondta a cégvezető.

A cariprazine-hatóanyagú Vraylar már több mint kétmillió páciensnek tudott segíteni, az egyik legnagyobb forgalmú antipszichotikumnak számít a világon. Az AbbVie kiváló munkát végez az Egyesült Államokban a termék promotálásában, ugyanakkor a jogdíjbevételek tavaly valamivel így is elmaradtak a korábban tervezettnél.

A biotechnológiai szegmens közel áll ahhoz, hogy nullszaldós legyen, az általános gyógyászati termékszegmensben pedig erőteljes kutatás-fejlesztési tevékenységet végeznek.

 

Az idei évre is komoly vállalást tett a vállalat, amely 10 százalékos árbevétel-bővülést és ezzel megegyező üzemi eredménynövekedést céloz.

 

Megszavazták az osztalékot

A beszédeket követően a napirendi pontokról szavaztak a közgyűlésen, melyen a részvényesek 53 százaléka jelent meg, így határozatképes volt.

A közgyűlés 99,2 százalékos többséggel elfogadta a könyvvizsgálói jelentést. A társaság tavalyi konszolidált és egyedi beszámolóit ugyancsak elsöprő, 99 százalékos arányban hagyták jóvá a részvényesek. A Richter igazgatósági tagjai is megkapták a felmentvényt a közgyűléstől.

Az osztalékról szóló szavazás előtt Orbán Gábor arról beszélt, hogy a következő tíz évben többet szeretnének kutatás-fejlesztésre fordítani. 

Az osztalékra alapesetben 200 millió eurós tétellel számolnak, ami hosszú távon is fenntartható lehet. A kifizetési hányadot a jogdíjbevételek és akvizíciós tervek teljesülésének függvényében szeretnék a 30–50 százalékos sávban tartani. 

A Richter igazgatótanácsa a tavalyi eredmény 38,6 százalékát, 93 milliárd forintot javasolt osztalékként kifizetni. Ez részvényenként 509 forint. A kifizetés mértéke 4,6 százalékos osztalékhozamnak felel meg a jelenlegi részvényárfolyam mellett.

Az osztalékjavaslatot a közgyűlés szinte egyhangúlag hagyta jóvá. Az osztalék kifizetését június 12-én kezdi majd meg a társaság, osztalékért legkésőbb június 2-án lehet Richter-részvényt vásárolni a Budapesti Értéktőzsdén.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.