BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglepte az elemzőket az Amazon nyeresége

Az előzetes várakozásoknál nagyobb nyereséget ért el az Amazon, és kellemes meglepetést okozott az első negyedéves bevétel is.

Az Amazon nyeresége és bevétele is meghaladta az elemzői várakozásokat az első negyedévben – jelentette az MTI.

Az elemzők kissé alacsonyabb első negyedéves nyereséget vártak az Amazontól / Fotó: AFP

Az e-kereskedelmi piacon meghatározó óriásvállalat azt jelentette, hogy az adózott eredménye 17,127 milliárd dollár, részvényenként 1,59 dollár volt az idei első negyedévben, meghaladta az egy évvel korábbi 10,431 milliárd dollárt, részvényarányosan a 98 centet. A március végével záródott három hónapban a bevétel 9 százalékkal, 155,667 milliárd dollárra nőtt. Elemzői várakozások átlagában kisebb, 1,37 dolláros részvényarányos nyereség szerepelt, szerényebb, 155,2 milliárd dolláros bevétel mellett.

Az Amazon Web Services (AWS), a vállalat felhőágazatának a bevétele 17 százalékkal, 29,267 milliárd dollárra nőtt.

Az elemzők itt jobb adatra számítottak, átlagosan 29,45 milliárd dollárt vártak. 

A cég észak-amerikai eladásai éves összevetésben 8 százalékkal, 92,9 milliárd dollárra nőttek, nemzetközi eladásai 5 százalékkal, 33,5 milliárd dollárra emelkedtek. Az Amazon előrejelzése szerint a folyó második negyedévben a bevétele 159–164 milliárd dollár lesz, szakértők átlagosan 161,2 milliárd dollárt várnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.