BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árháborúba kezdett a BYD Kínában, az egész szektorban szakadnak az árfolyamok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Feladta a leckét a versenytársaknak az elektromosautó-gyártó BYD. Egyes modelljei ára akár harmadával is csökkent. A vásárlók meg is rohanták a márka szalonjait.

Óriási árháborúba kezdett hétfőn Kínában a Szegeden is gyárat építő kínai elektromosautó-gyártó BYD, és az a szektor szinte összes cégénél az árfolyamok zuhanását hozta magával a kínai tőzsdéken.

Trade-in Promote New Energy Vehicles Consumption
Megrohanták a vásárlók a BYD szalonjait / Fotó: CFoto via AFP

Az árháború a BYD részvényeit is a mélybe taszította

A Weibo közösségi oldalon pénteken bejelentett akciók 22 elektromos és plug-in hibrid modell árát érintik június végéig, és a BYD árfolyamát sem kímélték, mely több mint 8 százalékos mínuszban is volt hétfőn. Nem csoda, hiszen 

a Seagull árát 20 százalékkal, a Seal egyes típusának árát pedig 34 százalékkal vitte le a BYD. 

Ráadásul a CNBC összefoglalója szerin az év korábbi szakaszában bemutatott Han szedán és Tang SUV újabb verziói is jóval olcsóbban elérhetők, mint a korábbi változatok, az áruk ugyanis 10-15 százalékkal csökkent.

A Citi elemzői szerint az agresszív leértékelés akár 30-40 százalékkal is növelhette a BYD szalonjaiba látogatók számát a hétvégén az előző heti értékhez képest. Az árháború a BYD versenytársai részvényeit is lefelé taszította, így a Geely, a Great Wall Motors, a Li Auto és az Xpeng árfolyam is zuhant hétfőn. Ennek ellenére a Citi nem számít arra, hogy a BYD akciója felemészti a versenytársak piaci részesedését, mondván, 200 ezer jüanos (nagyjából 10 millió forint) árszint alatt az új energia járművek (elektromos és plug-in hibrid) piacán erőteljes növekedés várható a forgalomban, és a verseny viszonylag mérsékelt marad.

Áprilisban a BYD az európai piacon már megelőzte a Teslát, igaz, ehhez az is kellett, hogy az amerikai vállalat eladásai összeomoljanak a kontinensen.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.