Váratlanul népszerű a Disney+: kilőttek a cég részvényei
Kilőttek a Disney részvényei a vállalat vártnál erősebb gyorsjelentését látva, a felülteljesítés motorja a Disney+ streamingszolgáltatás előrejelzéseknél jelentősen jobb teljesítménye volt. A vállalat ugyanis 1,4 millió fővel tudta növelni feliratkozószámát, ezzel 126 millió főre bővítve azt, szemben azzal a Wall Street-i várakozással, mely a felhasználótábor 123,4 millió főre való zsugorodását vetítette előre. A részvények 8 százalékot ugrottak a nyitás előtti kereskedésben.

Meglepte az elemzőket a Disney, örülnek a befektetők
A Disney az idei első negyedévben 7 százalékkal 23,62 milliárd dollárra emelkedő árbevételre tett szert, félmilliárd dollárral körözve ezzel le a konszenzust, egy részvénye jutó eredménye (EPS) pedig 1,45 dolláron állt meg, jelentősen a várakozásokban szereplő 1,2 dolláros érték felett. A negyedéves profit 3,28 milliárd dollárra emelkedett a negyedév során a tavalyi év azonos időszakában mutatott 20 millió dolláros veszteségről.
A Disney szórakoztatóipari szegmense, mely a streaming mellett a televíziós és a filmes érdekeltségeket fedi, 9 százalékkal 10,7 milliárd dollárra növelte árbevételét, köszönhetően annak, hogy a statisztikák szerint a felhasználók az újév elején is nagy vehemenciával fogyasztották a karácsony környékén megjelent filmeket, köztük az új Mufasa-filmet és a Moana 2-t. A vállalat sportszegmense, mely elsősorban az ESPN hálózat számait tartalmazza, 5 százalékkal 4,53 milliárd dollárra emelte reklámbevételét, ettől az ágazattól az idei évre 18 százalékos üzemi eredménynövekedést vár a cég, többet, mint az elemzői konszenzus.
Az élményszegmens, mely a tematikus parkokat, hajóutakat és a szállodákat tartalmazza, 6 százalékkal 8,9 milliárd dollárra emelte árbevételét: az amerikai élményparkok 9 százalékkal 6,5 milliárd euróra növelték forgalmukat, a nemzetközi szegmens azonban zsugorodott, 5 százalékkal 1,44 milliárd dollárra.
A friss számokat látva a befektetők egyértelműen optimistává váltak, a Disney részvényárfolyama 8 százalékot ugrott a jelentés közzétételét követő percekben, mielőtt kisebb korrekcióval 6 százalékos pluszig szelídült a futam. A Disney papírjai a gyorsjelentés piaci hatását megelőzően 19 százalék körüli mínuszban jártak az idén.


