BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két lépésben védelmi ipari óriássá válik a 4iG SDT

Újabb jelentős megállapodást kötött a 4iG Nyrt. leánya. Egy kilenc vállalatból, illetve vállalati érdekeltségből álló állami tulajdonú védelmi portfólió kerül a 4iG SDT irányítása alá, sok milliárdért.

A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) szerdán előzetes megállapodást kötött az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-vel, melynek értelmében a 4iG csoport leányvállalata két lépésből álló tranzakció keretében 75 százalék plusz egy szavazatnyi többségi részesedést szerezhet az állami vállalat által újonnan alapított N7 Defence Zrt.-ben – tette közzé a 4iG csoport a Budapesti Értéktőzsde honlapján. 

4iG
A 4iG SDT a 4iG csoporthoz tartozik / Fotó: Róka László / MTI

Hatalmas védelmi portfólió kerül a 4iG SDT irányítása alá

Az érintett társaságokban lévő állami tulajdonrész apportként kerül majd az N7 Defence Zrt.-be, az egyes apportokhoz – többek között – a vállalatok tulajdonosi hozzájárulása is szükséges, az ügylet lezárását követően

a kritikus infrastruktúra (ingatlanok, gyárak, üzemek) állami tulajdonban marad, 

amelyek használatáért bérleti díjat fizetnek majd a 4iG SDT tulajdonába kerülő N7 Defence Zrt. portfólió vállalatai.

Az apportált vállalatok és érdekeltségek összesített értéke az N7 Holding által bevont nemzetközi tanácsadó becslése szerint 74,5–82,8 milliárd forint.

A felek szándéka szerint az alapítást követően az N7 Defence Zrt. portfóliója kilenc jelentős magyarországi védelmi ipari vállalatot foglal majd magában, amelyek lefedik a magyar védelmi ipar több kritikus területét, a civil és katonai repüléstechnológiától a szárazföldi rendszerekig, beleértve a fegyver- és lőszergyártást, a fegyverfejlesztést és a járműtechnológiát: 

  • az Aeroplex Kft. repülőgép-javító vállalatot, 
  • a gyulai Airbus Helicopters Hungary Kft. helikopter komponensgyártó vegyesvállalatot (Airbus 70 százalék – N7 Holding 30 százalék tulajdon), 
  • a Rheinmetall Hungary Munitions Zrt. várpalotai lőszergyárát (Rheinmetall 51 százalék – N7 Holding 49 százalék közvetett tulajdon), 
  • a Rheinmetal Hungary Zrt.-t, amely a Lynx KF41 gyalogsági harcjárművek fejlesztését és gyártását végzi (Rheinmetall 51 százalék – N7 Holding 49 százalék közvetett tulajdon),
  • az aknavető és lőszergyártással foglalkozó Hirtenberger Kft.-t és leányvállalatait,
  • a speciális felületkezeléssel foglalkozó SATYPS PSP Hungary Zrt.-t,
  • az RGW 110 típusú vállról indítható páncéltörő gránátvetők csöveinek gyártását, valamint komplex fegyverrendszerek fejlesztése és gyártását végző Dynamics Nobel Defence Zrt.-t, 
  • a Kiskunfélegyházán működő, kézi lőfegyver és hadiipari alkatrészek gyártásával foglalkozó Arzenál Fegyvergyár Zrt.-t,
  • valamint a Colt CZ Hungary Zrt.-t, amely szintén kézifegyverek, például a CZ BREN 2 gépkarabélyok gyártását végzi (Colt CZ Group 51 százalék, az N7 Holding 49 százalék tulajdon).

Stratégiai jelentőségű holding jöhet létre

Az együttműködés nyomán stratégiai jelentőségű védelmi ipari holding jöhet létre, a 4iG csoport és a magyar állam partnersége hosszú távú előnyöket biztosít a hazai hadiipar és a nemzetgazdaság számára. A kritikus infrastruktúra állami tulajdona és a vonatkozó jogszabályok eközben biztosítják a honvédség ellátásbiztonságát, és megerősítik az állam stratégiai szerepét a védelemiparban. 

Ezzel párhuzamosan a magánszektor innovációs képessége és nemzetközi tapasztalata hozzájárul majd a védelmi exportkapacitások bővítéséhez, az N7 Defence globális versenyképességéhez, illetve ennek köszönhetően új magas szakképzettséget igénylő munkahelyek létrehozásához is. 

Mindez hosszú távon szolgálja a nemzetgazdaság növekedését, továbbá Magyarország védelmi szuverenitását. 

Ez a tranzakció mérföldkő a 4iG csoport és a magyar védelmi ipar történetében. Első alkalommal jön létre ezen a területen olyan állami–magán partnerség, amely egy integrált, magyar többségi tulajdonú vállalatcsoportot eredményez. Az együttműködés erősíti Magyarország ipari szuverenitását, támogatja a hazai technológiafejlesztést, és új lehetőségeket nyithat a magyar védelmi export előtt 

– mondta a tranzakció bejelentése kapcsán Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke.

Hozzátette: „Célunk, hogy egy olyan innovatív és versenyképes védelmi ipari vállalatcsoportot hozzunk létre, amely a Magyar Honvédség mellett nemzetközi megrendelők igényeit is képes hatékonyan kiszolgálni. Az N7 Defence a 4iG SDT védelmi és űripari vállalataival kiegészülve nemzetközi tekintetben is meghatározó portfólióval rendelkezik majd, elősegítve a globális piacokra lépést, illetve a nemzetközi védelmi ipari kollaborációkat és technológiai fejlesztéseket.”

Gyors eredményt vár Jászai Gellért

A cégelnök a közlemény kapcsán tartott sajtóbeszélgetésen kiemelte továbbá, hogy a tranzakció zárására még a nyár vége előtt sor kerülhet, s a megszerzendő részesedés 74,5–82,8 milliárd forintos értékének nagyjából 74 százalékát készpénzben fizeti ki az eladónak a holding. A vételár 25-30 százaléka önerőből áll a rendelkezésére, míg a fennmaradó hányadot nemzetközi hitelkonstrukciókból teremtik elő.

Jászai Gellért hozzátette, hogy a portfólióhoz tartozó cégek nem állami tulajdonosai számára nem okoz problémát a tranzakció, mivel a néhány esetben potenciálisan versenytársnak tartott Rheinmetall a 4iG Nyrt.-ben meglévő 25 százalékos részvénypakettje ellenére nem vesz részt az operatív irányításban, igazgatósági tagot sem delegált. 

A Rheinmetallal kapcsolatban megjegyezte, hogy további két védelmi ipari gyár építése kerülhet napirendre, s esetleg nemcsak hazánkban, hanem Németországban is épülhet új termelőbázis. 

Kérdésre válaszolva a cég elnök kifejtette továbbá, hogy mivel a csoport űr- és védelmi szegmensének a kialakítását nem ma kezdték, 

az új portfólióelemekkel kiegészülve már egy-két éven belül szép eredményeket hozhat a terület, amely előreláthatóan több mint 2500 munkavállalót foglalkoztat majd.

A szegmens amúgy a nemzetközi tapasztalatok alapján viszonylag magas profitrátával működhet, éppen a nemzetbiztonsági szempontok miatt, hiszen a külföldi szereplők sok esetben kieshetnek az ajánlattevők közül. 

A magán–állami vegyes konstrukció mindamellett 

az Európai Unió új politikája alapján az EU-s forrásokhoz is jobb hozzáférést biztosíthat, s nagyot lendíthet az exportképességeken is. 

Az állami érdekek, illetve a nemzetbiztonság védelmét a meglévő jogszabályi környezet garantálja, hiszen vészhelyzetben a honvédség bármikor átveheti a terület cégeinek irányítását. Amellett a kritikus infrastruktúra állami tulajdonban maradása is további biztosítékot jelent. 

A főtulajdonos azt is elárulta, hogy 

Elon Musk és Donald Trump amerikai elnök viszonyának megromlása semmilyen hatással sincs a SpaceX-szel, illetve más amerikai cégekkel kialakítandó esetleges együttműködésükre. 

A legnagyobb hadiipari vállalatok is hasonlóan működnek

Az állam és a védelmi ipar összefogása nem példa nélküli Európa, illetve az Európai Unió országaiban. A kontinens legnagyobb védelmi ipari vállalatai, mint a francia Thales Group, a német-francia-spanyol Airbus SE, a norvég Kongsberg Gruppen, az olasz Leonardo S.p.A., a német Hensoldt AG, a portugál Ogma vagy a spanyol Indra mind állami és magántőke részvételével működő piaci szereplők – többségükben az állam a kisebbségi tulajdonos. 

A vegyes tulajdonú vállalatok egyszerre szolgálják a nemzeti szuverenitás megerősítését, a technológiai innováció ösztönzését, valamint a gazdasági hatékonyság és a piaci versenyképesség növelését. 

A szerdán bejelentett tranzakció illeszkedik a 4iG csoport hosszú távú stratégiájához, illetve célkitűzéseihez az űripar és a védelmi ipar területén. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cégcsoport az elmúlt években az infokommunikációs és távközlési főtevékenysége mellett célzott akvizíciókkal és partnerségekkel építette ki védelmi ipari portfólióját. Ennek részeként hozta létre a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt.-t, amely a cégcsoport űripari és védelmi érdekeltségeit összefogó, önálló holding. 

A 4iG SDT célja, hogy globális piaci szereplővé váljon a műholdfejlesztés, gyártás és -üzemeltetés, valamint többek között a dróngyártás és drónvédelem és a védelmi digitalizáció területén. A tranzakció lezárásával létrejövő integrált piaci vállalatcsoport ötvözi a 4iG SDT eddigi tevékenységeit a korszerű, innovatív technológiákra épülő védelmi ipari területeken (mint például a dróngyártás és az űripar) a hagyományos hadiipari tevékenységekkel, mint a lőfegyver- és lőszergyártás, gyalogsági harcijármű-  vagy aknavetőgyártás. 

A 4iG csoport így a legmodernebb technológiai megoldásoktól a tradicionális hadiipari termékekig terjedő, átfogó portfólióval léphet nemzetközi piacokra. Ennek hátterét 4iG SDT partnerségi rendszere biztosítja majd, amely az alapítása óta stratégiai együttműködéseket indított az iparág vezető globális vállalataival – a Rheinmetall mellett például az Egyesült Arab Emírségek vezető technológiai és hadiipari vállalatával az EDGE Grouppal és az az Európai Unió, valamint az Egyesült Államok számos védelmi ipari szereplőjével, többek között az L3Harris Technologieszal vagy a Boeinggal. 

A 4iG csoport minden partnerségeit és értékesítési tevékenységét a NATO keretrendszer előírásai és követelményei szerint alakítja, ezzel is biztosítva a működés nemzetközi standardokhoz való igazodását.

Ezek az előzmények megalapozták a cégcsoport szakmai felkészültségét és pozícióját ahhoz, hogy az N7 Defence Zrt. többségi tulajdonosaként hozzájáruljon a magyar védelmi ipar következő szakaszához.

A magyar védelmi ipar az értékesítésre fókuszál

A magyar védelmi ipar az állami előkészítést követően az értékesítés fellendítése előtt áll, ám az állam ehhez nem ért, ezért külföldi példákhoz hasonlóan erős helyi szereplőt kell bevonni a szegmens tevékenységébe. Olyan partnerre van szükség, amely egyaránt otthon van a digitális technológiában és az ipari gyártásban is, és egyúttal nemzetközi benchmarkot is jelent – ezt már Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium jelentette ki a tranzakció kapcsán.

Az állam az infrastruktúrát kézben tartva a gyártást és az értékesítést – az exportot is beleértve – átadja a kiválasztott high-tech cégnek, azaz a 4iG-nek, amelynek a két területen való jártasság mellett nemzetbiztonsági szempontból is meg kellett, meg kell felelnie. Az állami garanciák sorába pedig – a 4iG által említett két biztosíték mellett – harmadikként még egy olyan megállapodást is beiktatnak, amely minden körülmények között garantálja a Magyar Honvédség ellátásbiztonságát. 

A minisztérium a tranzakció zárására kitűzött céldátumként szeptember hónapot határozta meg. 

 

A 4iG részvényei csütörtökön délután – nem sokkal tőzsdezárás előtt – 0,8 százalékkal, 1730 forintra gyengültek, az elmúlt egy évben viszont 116 százalékkal erősödtek.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.