BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglepően jól tartja magát a bitcoin, hiába az izraeli-iráni geopolitikai eszkaláció

A legnagyobb kriptodeviza árfolyama stabilan 103 ezer dollár felett maradt az elmúlt napokban, ez pedig az izraeli–iráni konfliktus árnyékában nagy eredménynek tekinthető. A bitcoin köröket ver az amerikai részvényekre, a BUX viszont hasonló mértékben jár a token előtt, az arany trónját azonban egyikük sem tudja megingatni egyelőre.

Meglepően jól tartja magát a bitcoin a már egy hete forrongó közel-keleti konfliktus ellenére is, mely az olajárat négyhavi csúcsra, az aranyat történelmi magasságokba, a részvénypiacokat pedig minimális korrekcióba lökte. A legnagyobb kriptodeviza ugyan nagyobbat esett, mint az amerikai tőzsde S&P 500 indexe, de egyrészt csak minimálisan, másrészt azt is látni, hogy a pánik villámgyorsan elült a bitcoin árfolyamán, az esés után két nappal már meg is tudta érinteni azt a szintet, ahonnan korábban lefordult.

FRANCE-CRYPTOMONNAIE-BITCOIN-CLERMONT-FERRAND
Bomba éve van a bitcoinnak, de a magyar részvények és az arany viszik a prímet / Fotó: Hans Lucas via AFP

Bomba vétel az idén a bitcoin, de a BUX és az arany is veri a tokent

A bitcoin nem most először lepi meg az idén a befektetőket, a token idei teljesítménye ugyanis köröket ver az amerikai tőzsdére, mely a vámháborús bizonytalanság nyomán az egyik legrosszabbul muzsikáló befektetés volt az idei első fél évben. Az arany idei menetét azonban nem tudta megfogni, a nemesfém ugyanis 27 százalékos nyerőben van az idén. Az arany hegymenetét egy eszköz ugyanakkor biztosan meg tudja közelíteni, 

a magyar tőzsde BUX indexe ugyanis szerdai történelmi csúcsával 24 százalékosra bővítette idei felértékelődését,  

karnyújtásnyi távolságba kerülve ezzel mind az aranyhoz, mind ahhoz a 100 ezer pontos lélektani határhoz, amelyet az elemzők szerint gyakorlatilag biztos, hogy hamarosan be is vesz a parkett.

A magyar piac felfutása annak egyértelmű alulértékeltsége és a szakértői konszenzusos előrejelzés nyomán aligha lepi meg a hazai piacon aktív befektetőket, a bitcoiné viszont már nagyobb meglepetés lehet, a token ugyanis nem arról volt híres a múltban, hogy jól állja a tőkepiaci hullámverést, sőt, mint a kockázati eszközök legkockázatosabb tagja, rendre jelentős amplitúdóval csapódott le az árfolyamán minden szellő, amelyet a tágabb piac adott esetben csak kisebb mértékben érzett meg. 

Ennek a dinamikának az alapja az idén sem változott meg alapvetően, a bitcoin ugyanis továbbra is széles sávokat jár be a befektetői riadalom (és eufória) idején, ami viszont egyértelműen újdonság az idén, hogy a token árfolyama roppantul gyorsan és magabiztosan pattan vissza, amint elülnek a hullámok, emelkedésének üteme pedig annyira jelentős, hogy a perpatvar végén rendre jobb helyzetben találja magát, mint a hagyományos tőkepiaci versenytársai. Ez oda vezet, hogy a bitcoin mint kockázati eszköz egyértelműen jobb vétel volt az idén, mint az S&P ETF-jei, melyek talán az első számú befektetési célpontot jelentik világszerte, miután közel kétezermilliárd dolláros kezelt vagyont tudnak maguk mögött kumulatívan.

 

A bitcoin relatív erejét 

  • egyrészt magyarázhatja az, hogy immár az intézményi befektetők is ki tudják venni részüket a kriptopiac királyának felértékelődéséből a tavaly januárban indult ETF-eken keresztül, melyek jelenleg 140 milliárd dollárt kezelnek, ez a vagyontömeg pedig megadhatja a keresleti támaszt a jegyzésnek, 
  • másrészt pedig a kriptopiac egyre szélesebb körű befektetői elfogadottsága is sokat segíthet, amiben nem kis szerepe van Donald Trumpnak és csapatának, akik jelentős hírverést generáltak a kriptotérnek, a kedvező szabályozói fellépéssel pedig egyengetni is tudják a szektor útját a világ legnagyobb tőkepiacán.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.