BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Duna House: kiderült, mikor érkezik az ingatlanos cég osztaléka

Július elején érkezik a magyar ingatlanos társaság osztaléka. A Duna House összesen nyolcszázhetvennégymillió forintot oszt szét a részvényesek között tavalyi eredményéből.

Fontos hírt kaptak hétfőn a Duna House részvényesei, az ingatlanközvetítő társaság ugyanis közzétette a tavalyi év eredményéből esedékes osztalék kifizetésének menetrendjét.

Duna House, osztalék, 210403_dunahouse_03
Júliusban fizet osztalékot a Duna House / Fotó: Vémi Zoltán / Shutterstock

A társaság közgyűlése korábban összesen 874,345 millió forint kifizetéséről döntött, amiből a törzsrészvényekre 750 millió forint, részvényenként 21,81 forint, a dolgozói részvényekre pedig 124,345 millió forint jut. A vállalat részvényei a jelenlegi árfolyamon 2,3 százalékos osztalékhozammal forognak.

A törzsrészvények után járó osztalékot július 11-én kezdi el kifizetni a Duna House. Osztalékért utoljára július 2-án, vagyis jövő szerdán lehet megvásárolni a társaság papírjait a Budapesti Értéktőzsdén. Osztalékra az a részvényes jogosult, akinek a részvények az osztalékfizetés fordulónapján, azaz július 4-én a tulajdonában vannak.  

A Duna House részvényei 0,2 százalékkal ereszkedtek hétfő délelőtt, az év eleje óta 33,8 százalékot ralizott a kurzus.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.