Miközben a pesti börze blue chipjei az örvény ellen küzdöttek csütörtökön, az ANY Biztonsági Nyomda részvényei egyre magasabban szárnyalnak.
A BUX 95 003 ponton, azaz a szerdai záróértékénél közel 0,9 százalékkal alacsonyabban zárt. A BÉT azonnali részvényforgalma megközelítette a 20,4 milliárd forintot.
Az OTP-részvények folytatták a napok óta tartó lejtmenetet, és 2,1 százalékkal, 25 730 forintra gyengültek.
A Mol árfolyama 0,4 százalékkal, 2902 forintra, míg a Magyar Telekomé 0,2 százalékkal, 1768 forintra süllyedt.
A Richter viszont 0,1 százalékkal, azaz 10 forinttal, 10 130 forintra drágult.
Az ANY Biztonsági Nyomda papírjai eközben 5,7 százalékkal, 8480 forintra lőttek ki.
A budapesti tőzsde kicsengetése időpontjában az amerikai indexek emelkedőben voltak, míg az európaiak vegyes képet mutattak. A DAX nagyjából 0,3 százalékkal került lejjebb.
A Közel-Keleten egyre nagyobb az aggodalom egy esetleges Irán elleni izraeli támadás miatt. Az Egyesült Államok is megkezdte nagykövetsége evakuálását Irakból, mivel attól tartanak, hogy az iráni vezetés megtorló intézkedéseket rendelhet el a térségben lévő amerikai érdekeltségek ellen egy izraeli támadás esetén a két ország szövetségére tekintettel.
A Peking és Washington közötti feszültség is továbbra is szintén mérgezi a levegőt.
Bár Donald Trump amerikai elnök megállapodásról beszél a Kínával folytatott vámvitában, és konkrét számokat is közöl a jövőbeli importvámokról, a befektetők egyelőre nem bíznak a hírekben
– idézi a Dpa-Afx Jürgen Molnar tőkepiaci stratégát.
Az olajárak a szerdai nagy ugrás után azonban lefelé tartanak, miközben az európai energiacégek papírjai markánsan emelkednek. Vesztes volt ugyanakkor a turizmus és a légitársaságok szegmense.
Az OMV 3,5 százalékos, az ENI és a TotalEnergies 2 százalék körüli pluszba lendült.
A TUI 8, az Air France-KLM 6,5 százalékkal esett, de 2-3 százalékos lejtőre került a három nagy európai fapados légitársaság (Wizz Air, Ryanair, Easyjet), valamint a Lufthansa is.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A forint 0,5 százalékkal erősödött a dollár, és 0,3 százalékkal gyengült az euróval szemben. Délután 5 óra körül a zöldhasúért 346,5, az euróért pedig 401,2 forintot kellett adni a bankközi devizapiacon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.