Felpattanással kezdte a napot a Graphisoft Park. Még a BÉT-nyertesek listáján is feltűnt az 1,6 százalékos plusszal. Ennél is érdekesebb, hogy május 20-án részvényenként 71 centet fizetett a SZIT-társaság , s az osztalék azóta sem árazódott ki.
A cég állapotáról a május 13-án közzétett negyedéves jelentés alapján formálhatunk képet. Az idei első negyedéves pro forma nettó eredmény 2,22 millió euró, mely kismértékben, 4 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakát. Ami elsősorban az irodapark stabil bérlői állományának köszönhető:
a Graphisoft Park kihasználtsága közel egy éve stabilan 94 százalékos,
jelentősen felülmúlva a budapesti irodapiac 86 százalékos átlagát.
A menedzsment, a bizonytalan világgazdasági környezet ellenére is, változatlanul hagyta a 2025-re vonatkozó előrejelzését. Idén, az előző évinél kisebb, 7 millió eurós nettó eredményt várnak.
A BÉT piacfejlesztési programja keretében elemzi a társaságot a Wood. A gyorsjelentés kapcsán aggodalmukat fejezték ki a befektetők által a magyar eszközökre felszámított kockázati prémiummal, az alacsony befektetési likviditással (ami a vevők hiányára utal), valamint a jelentős fejlesztési projektekkel kapcsolatban. Az utóbbi különösen releváns a bérletidíj-bevételekre nehezedő potenciális nyomás összefüggésében. Ugyanakkor úgy vélik:
rövid távon korlátozódhat a nyereség, de az egyedi elhelyezkedés és a hosszú távú bérlői kapcsolatok támogatják a Graphisoft Parkot.
A Wood vételen tartja a Graphisoft Parkot, bár a 13 eurós célár a jelenlegi 12,7 eurós árszinten nem igazán ösztönző.
A GSPark, mint SZIT-társaság, a nyeresége 90 százalékát kifizeti osztalékként. Más szóval, megbízható osztalékpapír, idén
bő 5 százalékos osztalékhozammal, euróban.
Bár a Wood célára 12 havi horizonton nem igazán piacmozgató, mégis feltűnő, hogy folyamatosan vételre ajánlják a papírt.
Talán ezzel is hozható összefüggésbe, hogy immár a második évben maradt el az osztalék ilyenkor szokásos kiárazódása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.