A Fresh Cornernek köszönhetően a Mol már kiskereskedelmi láncnak sem utolsó
Bár a Mol főként egy olajvállalat, a nemzetközi hot dog világnap alkalmából a Mol Fresh Corner adataiból is ismertetett párat. A vállalat benzinkútjain található üzletekből már a régióban több mint 1300 nyílt a Fresh Corner tíz évvel ezelőtti indulása óta, így már azt sem túlzás kijelenteni, hogy régiós szinten is meghatározó kiskereskedelmi láncról beszélhetünk – derül ki a Mol szerdai közleményéből.

Idén már több mint 20 millió hot dogot adott el a Mol Fresh Corner
A vállalat elárulta azt is, hogy az idei év első felében a vásárlók már több mint 20 millió hot dogot fogyasztottak el és a forgalom csak Magyarországon már az ötmillió eladott hot dogot is meghaladta. Magyarországot több mint hárommillió eladott darabbal Horvátország és ugyancsak több mint hárommillió eladott hot doggal Szlovákia követi.
A legnépszerűbb íznek mind a három országban, valamint Csehországban is a klasszikus változat bizonyult, míg a szezonális darabok közül hazánkban a baconös volt a legkeresettebb, megelőzve a visszatérő mozzarellás-szárított paradicsomos, valamint a medvehagymás változatot.
A közleményből azt is megtudhatjuk, hogy
a Fresh Corner teljes nemzetközi hálózata 2024-ben összesen 43 millió hot dogot értékesített
és a legnagyobb forgalmat tavaly a magyarországi Hatvan mellett található M3-as autópálya menti egység bonyolította le, több mint 200 ezer eladott hot doggal, ami naponta átlagosan meghaladta az 500 darabot.
Magyarország legkedveltebb hot dogja
A NielsenIQ legfrissebb adatai szerint a Mol Fresh Corner hot dogja lett a 2024. május és 2025. május közötti időszakban az országosan benzinkutakon elérhető hot dogok közül a legtöbbet eladott termék. A lánc sikerét az is jelzi, hogy tavaly a 43 millió hot dog mellett 65 millió csésze kávét is értékesített. Az idei év elején pedig tovább bővült a hálózat kínálata, így megjelent a baconös XXL hot-dog, amely hazánkban a Pick magas hústartalmú kolbászával és Heinz szószokkal készül.
Styaszny Endre, a Mol Magyarország kiskereskedelmi vezetője elmondta, hogy a hot dog sikere egyrészt a standardizált minőségnek és a folyamatos megújulásnak köszönhető, hiszen egész évben szezonális ízekkel várják a vendégeket.
A Fresh Corner 10. születésnapja alkalmából a Mol 2025-ben számos aktivitással készül, például a Mol Move alkalmazás felhasználói hónapról hónapra exkluzív kedvezményekre számíthatnak, megkóstolhatják a születésnapra készült Golden Flat White kávét, és megismerhetik a folyamatosan megújuló, szezonális gasztronómiai kínálatot.