Gyengén teljesítenek a Mol részvényei kedden, az olajtársaság kurzusa közel 1 százalékkal csúszott vissza a kereskedés első két órájában. Az amerikai vámmegállapodás árnyoldalai kerültek előtérbe Európában, rontva a befektetők hangulatát.
A magyar olajtársaság részvényesei emellett egy rossz hírt is kaptak ma reggel. A Citi friss elemzésében ugyanis visszavágta a Mol-részvények célárát.
Az amerikai nagybank 200 forinttal csökkentette a következő 12 hónapra vonatkozó árfolyam-várakozását, 3200 forintra taksálva azok értékét. Ez alig több mint 4 százalékos felértékelődési lehetőséget jelez a jelenlegi szinthez képest.
A Citi elemzője, Piotr Dzieciolowski rontotta a részvényhez kapcsolódó kilátásokat is, a limitált hozampotenciál miatt vételről tartásra leminősítve azokat.
Az elmúlt egy hét során ez már a harmadik célármódosítás a magyar blue chip részvényre:
Az LSEG adatbázisában szereplő konszenzusos elemzői célár ezzel 3215 forint, ami 4,7 százalékkal magasabb az aktuális árfolyamnál. A Molt követő kilenc befektetési szolgáltató közül három vételt, négy tartást, kettő pedig eladást javasol.
A Mol jövő pénteken teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését. A társaság részvényei 12 százalékkal drágultak az év eleje óta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.