Inflációs héjákra és munkaerőpiaci galambokra szakadt a Fed
Az októberi kamatvagás óta megerősödtek a héják, akik úgy vélik: már elérte a Fed a semleges kamatszintet. Jerome Powell elnöksége alatt még sosem volt ennyire megosztott a Federal Reserve. Borús hátteret az amerikai stagfláció fest a decemberi Fed-kamatdöntéshez.

Végzetes megosztottság alakult ki
Amikor a döntéshozók szeptemberben megállapodtak abban, hogy negyed százalékponttal csökkentik a kamatlábakat, a 19 tisztviselőből 10, vagyis csekély többség az októberi és a decemberi kamatvágást is támogatta. Ám
a héják megkérdőjelezik a további kamatcsökkentések szükségességét.
És az októberi kamatvágás óta egyre keményebb az ellenállásuk. Már Jerome Powell sajtótájékoztatója is tükrözte a végletes megosztottságot, ezzel magyarázható, hogy a Fed elnöke nyersen hárította a decemberi spekulációkra vonatkozó kérdéseket.
A megosztottságot súlyosbította a kormányzati leállás: kikapcsolva a foglalkoztatási és inflációs jelentéseket.
Kétesélyessé vált, hogy lesz-e kamatcsökkentés a december 9–10-i ülésen. A kormányzati újraindulás után érkező új adatok talán eldöntik a vitát. De arról sem szabad elfeledkezni, hogy
a döntéshozók egy része csereszabatosnak tekinti a decemberi és januári kamatdöntő ülést.
Hol vannak a töréspontok?
- Első kérdés: vajon a vámtarifák által vezérelt áremelés csak egyszeri esemény volt? A héják attól tartanak, hogy az árnyomás tartósan fennmarad. Míg a galambok úgy látják: a kereslet túl gyenge az infláció fenntartásához.
- Második kérdés: a munkaerőpiac a vállalkozások gyengébb munkaerő-kereslete vagy a bevándorlás korlátozása nyomán lanyhult kínálat miatt lassult? Ha az előbbi, akkor a kamatlábak magas szinten tartása recessziós kockázat. Ha ez utóbbi, akkor a csökkentés túlzottan ösztönözheti a keresletet.
- Harmadik kérdés: még mindig korlátozók a kamatlábak? A héják úgy vélik: a kamatlábak mér a semleges szinten vagy annak közelében vannak, ami nem ösztönzi és nem is korlátozza a növekedést, így a további csökkentések kockázatosak. A galambok úgy gondolják: a kamatlábak továbbra is korlátozók, így a Fed az infláció gerjesztése nélkül támogathatja a munkaerőpiacot.
Stagfláció árnyéka vetül a Fed kamatdöntésére
A Jerome Powell elnöksége alatt még sosem tapasztalt megosztottság a gazdaság állapotában gyökerezik: egyszerre tapasztalható az inflációs nyomás és a munkahelyek növekedésének megtorpanása.
Ezt a ritka kombinációt stagflációnak nevezik.
Sok közgazdász a stagflációt a Trump-adminisztráció protekcionista vámpolitikájával és bevándorlást korlátozó intézkedéseivel magyarázza.
Könnyebb volt megjósolni, hogy enyhe stagflációs rohamot kapunk, mint megélni azt
– mondta Diane Swonk, a KPMG vezető közgazdásza.
A kormány leállása előtt közzétett utolsó hivatalos adatok augusztusban 2,9 százalékos inflációt mutattak, ami kínos mértékben meghaladta a Fed 2 százalékos célját. Egyfelől meghaladta a 2,6 százalékos bázist, másfelől elmaradt a Donald Trump elnök év eleji vámemelése után készített előrejelzésektől.


