BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minél többen vesznek jegyet előre, annál több vonat indul — a MÁV az év utolsó napjaiban is mindenkit hazajuttat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szilveszterkor, újévkor, majd pedig a téli tanszünet utolsó hétvégéjén várhatóan sokkal többen utaznak közösségi közlekedéssel, ezért egyes vonalakon, vonatoknál és buszoknál egyaránt a megszokottnál több jármű forgalomba állításával készülnek. Az utasok is segíthetnek, ha minél hamarabb, elővételben megváltják az év végére, jövő év elejére szóló jegyeiket. Ennek figyelembevételével a MÁV csoport többletkapacitást nyújt ott, ahol szükséges.

A MÁV csoportnál az ünnepi vasúti közlekedés már az utolsó adventi hétvége előtt elindult, és egészen a tanszünet végéig tart – közölte a MÁV csoport. 

máv
Bizonyos vonalakon megnövekedett vasúti forgalomra számít a MÁV az év utolsó, illetve 2026 első napjaiban / Fotó: Wikipedia

A lehetőségekhez képest – a helyjegyek elővételi vásárlásától függően a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza viszonylatú Nyírség, a Budapest–Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen–Szolnok–Budapest viszonylatú Tokaj, a Budapest–Nagykanizsa viszonylatú Tópart, a Budapest–Keszthely viszonylatú Balaton, a Budapest–Békéscsaba viszonylatú Békés, a Budapest–Cegléd–Szeged viszonylatú Napfény, valamint a Budapest–Pécs viszonylatú Mecsek InterCity vonatok több kocsival indulnak el.

A Budapest és Veszprém között közlekedő egyes Bakony és Göcsej InterCityk kétegységes motorvonattal közlekednek január 3-ig.

Szolnok, Miskolc és Dombóvár lakosai is könnyebben juthatnak haza a MÁV-val

A jegy.mav.hu-n már megtalálható az adott vonat ülőhelyfoglaltsága a helyjegyeladások alapján, így ha időben váltják meg jegyeiket, akkor könnyebben választható az igényeknek megfelelő ülőhely az InterCity és Railjet Xpress vonatok esetében. Az InterCityken kívül a Cívis InterRégiók is megerősítve indulnak, Szolnok, Miskolc és Dombóvár térségében pedig a regionális forgalomban erősítenek a FLIRT motorvonatokkal.

Kiemelt figyelmet fordítanak a távolsági buszjáratok utasforgalmára is. A korábbi évek tapasztalatai alapján biztosítják a többletkapacitásokat (másod- és harmadrészjáratokat, azaz az első telítettsége esetén beállított további buszokat) a megnövekedett utazási igények teljes körű kiszolgálására. 

Az alapjáratokon felül naponta 40 mentesítő járatot indítanak, elsősorban a Budapestről induló és oda érkező távolsági alapjáratok mellett. 

A várható kiemelt utasforgalom miatt Budapestről Zalaegerszegre, Nagykanizsára, Szekszárdra, Mohácsra, Szentesre, Hódmezővásárhelyre, Egerbe, Salgótarjánba, Ózdra, illetve Beregsurány irányába, valamint a Pécsről és Szegedről induló távolsági járatok esetében biztosítanak többletkapacitást. A fentieken felül folyamatosan nyomon követik az elővételben eladott menetjegyek számát, és ha szükséges, további mentesítőjáratokat indítanak.

Fényjáratok a MÁV csoportnál

A MÁV csoport fényjárművei 2026. január 11-ig közlekednek. A Fény Szili és a Fény Bz folytatja országjáró körútját, a FényBusz Budapest és Esztergom között közlekedik. Ezenkívül a Gyermekvasút és a Balatonfenyvesi kisvasút fényjárművei is közlekednek még – az előbbin január 4-ig, az utóbbin 6-ig. A járatok menetrendje a mavcsoport.hu/fenyjarmuvek oldalon található meg.

Vonatok

  • december 31-én pénteki,
  • január 1-jén szombati,
  • 2-án és 3-án ünnepnapi,
  • 4-én vasárnapi,
  • 9-én a munkanap-áthelyezés miatt munkanapi (nem pénteki),
  • 10-én a pénteki menetrend szerint közlekednek.

December 31-én este és január 1-jén hajnalban néhány vasútvonalon egyes vonatok nem közlekednek, ezért utazás előtt időben tájékozódjanak a menetrendről.

Távolsági, helyközi buszok

  • december 30-án a tanítási szünetes munkanapi,
  • 31-én a hét utolsó tanítási szünetes munkanapi menetrend lesz érvényben.
  • Január 1-jén munkaszüneti napon,
  • 2-án és 3-án a szabadnapi,
  • 4-én a hét első tanítási napját és munkanapját megelőző munkaszüneti napon,
  • 5-én pedig már a hét első tanítási és munkanapján érvényes menetrend szerint közlekednek a járatok.

Az áruházak és bevásárlóközpontok újév napján zárva tartanak, ezért az ezeket érintő buszok közlekedése is változik.

Számos településen változik a helyi buszok közlekedése az év végén és az új év elején. Ezek településenkénti összefoglalói elérhetők a MÁV csoport honlapján, a Mávinform hírei között. (Ehhez érdemes a helyi buszpiktogramot bekapcsolva szűrni a híreket.)

MÁV: 800+60 milliárd forint, hatalmas összeget mondtak be 2026-ra – erre megy

HÉV  

December 30-án és 31-én (kedden és szerdán) az év végi munkanapokon érvényes menetrend szerint járnak a vonatok:

  • A H5-ös HÉV a Batthyány tér és Békásmegyer között a reggeli csúcsidőszakban és napközben 10 percenként, délután 7-8 percenként; a Batthyány tér és Szentendre között a reggeli csúcsidőszakban és napközben 20 percenként, délután 15 percenként jár.
  • A H6-os HÉV a hétvégi napokon jellemző gyakorisággal jár, kora reggeli és délutáni többletindulásokkal. Egyes vonatok indulási időpontjai, megállásai módosulnak.
  • A H7-es HÉV szerelvényei – a késő esti időszak kivételével – egész nap 10 percenként indulnak a végállomásokról.
  • A H8-as és a H9-es HÉV a hétvégi napokon jellemző gyakorisággal jár (a reggeli órákban egyes vonatok indulási időpontjai változnak). Reggelente az Örs vezér tere és Gödöllő, illetve Mogyoród között többletvonatok közlekednek.

A december 31-ről január 1-jére virradó éjszakán minden HÉV-vonalon biztosítja a MÁV az éjszakai közlekedést.

2026. január 1-jén (csütörtökön) a HÉV a munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint, 2-án és 3-án (pénteken és szombaton) a szombaton érvényes menetrend szerint. 10-én (szombaton) a tanítási szünet munkanapjain érvényes menetrend szerint jár.

Szilveszter éjszakai közlekedés a HÉV-vonalakon

H5-ös HÉV

Éjfél után

  • a Batthyány tértől Szentendrére 0:28-kor, 0:48 után pedig óránként;
  • a Batthyány tértől Békásmegyerre 0:08-kor, 0:28-kor, 0:48 után pedig 30 percenként;
  • Szentendréről a Batthyány térre 0:04 után óránként;
  • Békásmegyerről a Batthyány térre 30 percenként indulnak a vonatok.

H6-os HÉV

A Közvágóhídtól Ráckevére 0:45-kor és 2:45-kor, Dunaharaszti külsőtől a Közvágóhíd felé 23:59-kor, Ráckevéről a Közvágóhíd felé 1:05-kor is indul vonat.

H7-es HÉV

Éjfél után a Boráros tér és Csepel között 30 percenként járnak a szerelvények.

H8-as, H9-es HÉV

Éjfél után az Örs vezér tere és Gödöllő között óránként járnak a szerelvények. A Gödöllő felé közlekedő H8-as HÉV-ekhez Cinkotánál Csömörig közlekedő H9-es HÉV-ek csatlakoznak.

Csömörről óránként indul vonat Cinkotára, ahol egy csatlakozó vonattal lehet tovább utazni az Örs vezér tere felé.

A menetrendek elérhetők a BudapestGO utazástervezőben és a bkk.hu/menetrendek weboldalon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.