Csúcsformába lendült a forint, a Magyar Telekomot büntetik a befektetők
Belehúzott csütörtök délelőtt a forint, amely jelentősen erősödni tudott az összes meghatározó devizához képest. Az euró jegyzése 0,2 százalékkal került lejjebb délig, a keresztárfolyam ezzel a 384-es szint alá jött vissza. Jelenleg 383,8 forintot kérnek a közös európai pénz egységéét.

A dollárral szemben is begyújtotta a rakétákat a hazai fizetőeszköz. A váltási árfolyam fél százalékkal enyhült, az amerikai pénzt 330,3 forinton jegyzik. A jelentős változásban szerepe van a dollár általános gyengeségének is, annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban véget ért kormányzati leállásnak elvileg erősítenie kellene a kurzust. Az euróval szemben ennek dacára 0,3 százalékot veszített a zöldhasú.
A forinthoz visszatérve, a régiós fizetőeszközökhöz képest is látványos a pozitív változás. A cseh koronát 0,1 százalékkal olcsóbban, 15,85 forintért váltják, a lengyel zloty pedig 0,13 százalékkal kerül kevesebbe, 90,7 forintba.
Az Erste elemzői kommentárjában kiemeli, hogy fontos adat nem jön már ki a héten, a fókuszba egyre inkább a magyar jegybank jövő keddi ülése úszik be, ahol továbbra sincs kilátás kamatváltoztatásra, azaz marad a tavaly szeptember óta élő 6,5 százalékos alapkamatszint.
A pesti tőzsde is kitesz magáért, a BUX 0,3 százalékkal 108 500 pontra emelkedett a nap derekára. A hazai nagypapírok közül az OTP 0,6 százalékkal drágul, a Mol 0,7 százalékot szedett magára, a Richter 0,2 százalékkal került feljebb.
A Magyar Telekom kurzusa kilóg a sorból, a várakozásokat éppen csak hozó jelentésre és az óvatos vezetőségi előrejelzésre 1,9 százalékos eséssel reagált az árfolyam.
Európában vegyes a kép, a londoni és a frankfurti tőzsde vezető indexei 0,4 százalékkal kerültek lejjebb, a párizsi börze viszont 0,7 százalékkal, a milánói tőzsde vezető részvénykosara pedig 0,3 százalékkal emelkedik.


