BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kinézte magának a gyerekeket a Novo Nordisk, mert felnőtteken nem jött be az új fogyasztószer

Bár a szer a Wegovynál jobban teljesített, a várakozásokat alulmúlta. A Novo Nordisk kipróbálja nagyobb dózissal és a gyerekek körében is a CagriSema hatását.

A gyerekeken is kipróbálná újgenerációs fogyasztószerét, a CagriSemát a dán gyógyszegyártó Novo Nordisk, ami arra utal, hogy a vállalat nem adja fel ezt a hatóanyagot a korábbi, csalódást keltő eredmények ellenére sem.

Illustration Novo Nordisk
Vesztésre áll az Eli Lillyvel szemben a fogyasztószerek csatájában a Novo Nordisk / Fotó: CFOTO via AFP

Globális vizsgálatot indít a Novo Nordisk

A januárban induló globális kutatásban világszerte 460 gyerek vesz majd részt, akár 8 éves kortól 97 tesztközpontban Kínáról Európán át az amerikai kontinensig – derül ki az Egyesült Államok klinikai vizsgálatokat gyűjtő nyilvántartásából.

A Bloomberg írása szerint ez arra utal, hogy a dán gyógyszergyártó nem engedi el a CagriSemát, mely a korábbi kísérleteken nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A szer ugyanis a vártnál kisebb súlycsökkenést okozott a felnőttek körében több kutatás szerint is. Azonban érdemes megjegyezni, hogy ezeket a kutatásokat érte több kritika is, miután engedélyezte, hogy a betegek kisebb dózist használjanak a szerből. 

A mennyiség növelésével a Novo Nordisk idén újabb kutatást indított a felnőttek körében.

A CagriSema a Novo Nordisk már létező, az Ozempic és a Wegovy alapjául szolgáló hatóanyagát ötvözi egy másik összetevővel, a kagrilintiddel, ami egy másik bélhormon hatását utánozza. Bár a két hatóanyag kombinációja a Wegovynál nagyobb mértékű fogyást eredményezett, az elmaradt attól, amit a cég a befektetők felé hirdetett.

A januárban induló vizsgálattól 2030-ra várható eredmény, miután a gyerekek testtömegét előbb egy kezdeti 68 hetes időszakban követik, majd egy 3 éves vizsgálat következik. A résztvevőket négy csoportba osztják, melyek a két szert külön és együtt, valamint placebót kapnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.