Ütik-vágják az olajrészvényeket, rég láttunk ekkora zuhanást – a Shell és a BP is szenved, a Mol olcsón megúszta
Ünnepelnek a tőzsdék az iráni háborúban történt kedvező fordulat miatt szerda reggel, azonban nem mindenkinek van oka az örömre: az olajárak zuhanása miatt menekül a tőke az olajrészvényekből, amelyek a friss közel-keleti fejlemények legnagyobb vesztesei.

Miközben a piacokon hurráoptimista hangulat lett úrrá szerda reggel, miután Donald Trump drámai fenyegetésével ellentétben nem az iráni civilizáció teljes pusztulására, hanem kéthetes amerikai–iráni tűzszünet hírére és a Hormuzi-szoros megnyitásának ígéretére ébredhettek. Az európai részvénypiacok óriási lendülettel nyitottak, az amerikai határidős indexek is 2-3 százalék feletti pluszban kereskednek. Az olaj ára zuhanásba kezdett a közel-keleti konfliktus enyhülésére, magával rántva az olajrészvényeket is.
Szakad az olajár, vele együtt ütik az olajrészvényeket is
Az európai olaj- és energiacégek számára mélyütés az olaj árának meredek csökkenése, a kereskedők pedig rögtön át is árazták a tőzsdéken a szektor képviselőinek papírjait.
A Brent határidős jegyzése 13 százalékkal 95 dollár alá zuhant be hordónként, a WTI árfolyama pedig 15 százalékkal szakadt, 95,8 dollárra.
Az iparág globálisan is meghatározó szereplői közül a Shell árfolyama 7 százalékkal, a BP részvényei pedig közel 8 százalékkal zuhantak a kereskedés első órájában a londoni börzén.
A két brit központú társaság ezzel az FTSE 100 index sereghajtója volt szerda reggel, miközben a vezető londoni részvénykosár 2,4 százalékos pluszban indította a napot.
A Shell zuhanásához hozzájárult, hogy a brit-holland társaság visszavágta az első negyedévre vonatkozó gáztermelési előrejelzését a katari kitermelési zavarok miatt, amit az iráni támadások okoztak. Emellett az olajóriás rövid távú likviditásának is ártott a közel-keleti háború, az olajtermelésből származó profitja ugyanakkor megugorhatott az idei első három hónapban a vezetőség friss jelzése szerint.
Nem jártak sokkal jobban a francia TotalEnergies befektetői sem, akik a kurzus 6,3 százalékos esését tapasztalhatták reggel.
A norvég olajipari vállalatokkal is nagyon elbántak a befektetők: az Equinor, a Var Energi és az Aker BP részvényeit 10-12 százalékkal ütötték lejjebb.
A Mol olcsón megúszta, akad üde kivétel a régiós olajcégek között
A kelet-közép-európai térségben működő energiacégekkel valamivel kegyesebbek ma a befektetők, noha körükben is masszív mínuszok jellemzőek.
- az osztrák OMV közel 5 százalékkal került lejjebb a kereskedés elején,
- a lengyel Orlen 4,8 százalékos mínusznál járt tíz óra előtt pér perccel,
- a török Tupras pedig 6,2 százalékos árfolyamesést szenvedett el.
A Mol átvészelte a reggelt szűk másfél százalékos eséssel, a magyar olajvállalat ezzel a jobban teljesítő papírok közé tartozik a szektor vert mezőnyében, feltehetően a kiegyensúlyozott, integrált olajipari vállalatszerkezetének is köszönhetően, amelyben az olajárakra leginkább érzékeny kutatás-termelés mellett a finomítás és a fogyasztói szolgáltatások is jelentős súlyt képviselnek.
A térségben a Petrol számít csak igazán üde kivételnek, a szlovén társaság árfolyama 5,5 százalékkal lőtt ki szerda reggel. A masszív felülteljesítésben szerepe lehet, hogy a ljubljanai központú vállalat nem rendelkezik saját kitermeléssel, fő tevékenysége az üzemanyag-kereskedelem, az alapanyagok árának csökkenése tehát alapvetően kedvező számára.


