Lazább bankszabályokat szeretnének a legnagyobb uniós gazdaságok
Németország, Franciaország és Olaszország is arra kéri az Európai Uniót, hogy tanúsítson önmérsékletet a pénzügyi szolgáltatások szabályozása terén, és helyette inkább a versenyképesség fokozására összpontosítson.

Az unió legnagyobb gazdaságai több, már meglévő szabályt is lazítanának, hogy az európai bankok egyenlő esélyekkel induljanak harcba nemzetközi versenytársaik ellen, de arra is felszólították a bizottságot, ne indítson el nagyszabású kezdeményezéseket rövid- és középtávon sem. Az EU-t már így is számos kritika éri, amiért túlságosan sok és szigorú szabályt alkot. Például Emmanuel Macron francia elnök is beszélt arról, hogy a túl sok szabály miatt nem versenyképes az unió.
Másoknak sem tetszik a szigorú bankszabályozás
Ugyanakkor a 2008-as nagy pénzügyi válság után létrehozott bankszabályozásról globális egyezség született, ám az Egyesült Államok drámai mértékben visszavonult a bázeli végjáték néven emlegetett megállapodás végrehajtásától. A szabályok végső brit változatát is üdvözölték a hitelezők, mondván, az sokkal kedvezőbb az eredeti javaslatoknál – idézi fel a Bloomberg.
Az Európai Bizottság pénzügyi szolgáltatásokért felelős főigazgatójának, John Berrigannek címzett levelében a német, francia, olasz hármas nagyobb hangsúlyt szánna a versenyképességnek a pénzügyi szektorban, különösen a bankokat illetően. Bár a politikusok inkább a növekedésre összpontosítanának a szabályozás helyett,
a pénzügyi rendszerben továbbra is maradtak kockázatok, sőt új veszélyek is megjelentek,
legyen szó a közel-keleti zűrzavarról vagy épp az úgynevezett árnyékbankrendszer (fizetési szolgáltatók, befektetési alapok és más vagyonkezelők, fintech vállalkozások) összeomlásának lehetőségéről, amit szinté kezelni kell.
Nincs visszatérés a kesztyűs kéz politikájához
Berrigan egy múlt havi eseményen elmondta, hogy nehéz most új szabályok mellett érvelni a pénzügyi stabilitás érdekében, de ez nem jelent hirtelen visszatérést ahhoz, hogy a szabályozók kesztyűs kézzel bánnak a szektorral.
A nagy európai gazdaságok levelükben hat területre hívták fel a bizottság figyelmét a testület következő ciklusára. Ezek között szerepel a javasolt tőkeszabályok átalakítása, mely a bankok kereskedelmi mérlegét érinti, ezzel
elkerülve, hogy az uniós pénzintézetek hátrányt szenvedjenek, ha az Egyesült Államok jelentősen eltér a globális megállapodásban foglaltaktól.
Azt is szeretnék elérni, hogy az unió áramvonalasítsa a szabályozást az adminisztratív terhek enyhítése céljából, valamint azért, hogy növelje a rugalmasságot a szabályalkotás területén. De a levél szót emel a zöld eszközaránnyal szemben is, mely a bankok portfóliójának környezeti fenntarthatóságát vizsgálja, és helyette koherens és reális megközelítést javasolnak a klímával és az átmenettel kapcsolatos kockázatok kezelésére.
Noha a bizottság egyébként is szeretné 2028-ig felülvizsgálni az uniós bankrendszert, a hármas szeretné, ha ez jóval hamarabb történne meg.


