Több mint húsz nemzetközi és helyi intézménnyel, hatósággal együttműködve az „UniCredit for CEE 2025” keretében több mint kilencezer közép- és kelet-európai kisvállalkozás juthat összesen 2,3 milliárd euró finanszírozáshoz – jelentették be kedden a Bécsben megrendezett, The Central & Eastern European Forum című konferencián a bankcsoport vezetői.
A kezdeményezés keretében a bankcsoport konkrét pénzügyi, számlavezetési és tanácsadási megoldásokkal segíti a közép- és kelet-európai régió mikro- és kisvállalkozásait termelékenységük és versenyképességük növelésében, illetve abban, hogy innovációval és technológiaátvétellel fenntartható üzleti modelleket alakítsanak ki.
Teodora Petkova, az UniCredit Közép- és Kelet-Európáért felelős vezetője kiemelte: egy közelmúltban megjelent jelentés szerint Európa az innováció és a termelékenység terén is elmarad az Egyesült Államoktól és Kínától.
A kutatási és innovációs beruházási szükségletekben évi 270 milliárd euró hiány mutatkozott 2023-ban az egyesült államokbeli vállalatokhoz képest a jelentés szerint,
amely azt is megállapítja, hogy az európai piac széttagoltsága korlátozza a növekedést és az innovációt, a szabályozási terhek pedig aránytalanul nagy mértékben érintik a kkv-kat. „A jelentés ajánlásai között szerepel az innovatív kkv-k finanszírozáshoz való hozzáférésének további egyszerűsítése, valamint az innováció és a méretnövelés ösztönzése. A küldetésünknek megfelelően, hogy Európa jövőjének bankja legyünk, összehangoljuk stratégiánkat azzal, ami az európai agenda szempontjából fontos. A mikro- és kisvállalkozásoknak szóló »UniCredit for CEE« kezdeményezés egy támogató lépés a versenyképesség növelését célzó európai stratégia megvalósítása felé” – mondta Petkova.
Az UniCredit kutatásai azt mutatják, hogy a kis- és középvállalkozások nagyon fontos szerepet játszanak a közép- és kelet-európai gazdaságokban, miután nagyobb mértékben járulnak hozzá az árbevételhez és a foglalkoztatáshoz, mint az Európai Unión belüli társaik, sőt, a régióban a GDP-hez is nagyobb mértékben járulnak hozzá, mint a nagyvállalatok. (Magyarországon a kkv-k részesedése 70 százalék feletti a foglalkoztatottságból, míg a teljes vállalati forgalmon belüli súlyuk is jóval 50 százalék feletti.) Termelékenységük azonban alacsonyabb a nagyobb vállalatokhoz képest.
„Már 2024-ben a kis- és középvállalatokat helyeztük üzleti modellünk középpontjába. Több mint 66 ezer kisvállalati ügyfél részesült 16 milliárd euró finanszírozásban. Közös üzleti platformot hoztunk létre, hogy a lehető legjobb ajánlatot kínáljuk, és gyorsabban, hatékonyabban szolgáljuk ki a kis- és középvállalkozásokat a folyamataink egyszerűsítése és digitalizálása révén” – mondta Petkova.
Az UniCredit makroközgazdászai szerint a régió vállalkozásainak kihívásokkal terhelt környezetben kell működniük az előttünk álló időszakban, ám a gazdasági növekedés így is jóval magasabb lehet a Nyugat-Európában jellemzőnél.
Így 2025-ben a legtöbb kelet-közép-európai országban 2 és 3 százalék közötti növekedést várnak az UniCredit elemzői, a régió gazdasága pedig összességében 2,6 százalékkal bővülhet. 2026-ra 2,9 százalékos bővülést várnak a bankcsoport szakértői.
A 2025-re vonatkozó közép- és kelet-európai kilátásokat elemző közgazdászcsapat szerint a növekedést valószínűleg elsősorban a régió belső kereslete hajtja ebben az évben, a fogyasztást pedig továbbra is a feszes munkaerőpiacok támogatják majd. A foglalkoztatás nő, amit a szolgáltatási szektorok hajtanak, bár az ipari munkahelyteremtés a legtöbb országban csökkenő tendenciát mutat.
Az állami beruházások is fontos hajtóerejét adják majd a növekedésnek, amely részben az uniós források felhasználásának köszönhető. Az UniCredit makroközgazdászai szerint a régió profitál az erős működőtőke-beáramlásból is, amely – várakozásaik szerint – az ellátási láncok rövidülésével tovább élénkül majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.