A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsának tagja lehet a Magyar Nemzeti Bank negyedik alelnöke – írja a Portfolio, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának honlapjára feltöltött napirendi javaslatra hivatkozva.
A gazdasági bizottság június 16-án, azaz hétfőn ül össze, és meghallgatja Palotai Dániel közgazdászt.
A hétfői ülésen várhatóan Palotait a monetáris tanács tagjává is jelölik.
A jegybankról szóló törvény friss módosítása már lehetővé teszi, hogy az MNB-nek – a korábbi háromhoz képest – négy alelnöke lehessen.
Palotai Dániel 2004-ben szerzett közgazdászdiplomát a Budapesti Corvinus Egyetemen. Először a Magyar Nemzeti Bankban, majd 2007-től az Európai Központi Bankban (EKB) dolgozott.
2010-től a Nemzetgazdasági Minisztériumban a Makrogazdasági Főosztály vezetőjeként részt vett a strukturális reformprogramok kidolgozásában és az EU gazdaságpolitikai bizottságában. 2013-tól az MNB ügyvezető igazgatója és főközgazdásza. Több nemzetközi bizottságnak, köztük az EKB Monetáris Politikai Bizottságának és az EU Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának is tagja. 2020 novembere óta Magyarország és a kelet-közép-európai országcsoport képviselője az IMF igazgatótanácsában.
Az elmúlt hetekben fokozódó geopolitikai feszültségek növelték a globális kockázatokat – jelentette ki korábban Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki a Nemzetközi Valutaalap tavaszi ülésén vesz részt Washingtonban.
Az MNB közleménye szerint a jegybankelnök az ülésen rámutatott: a bizonytalan nemzetközi környezetben bizakodásra ad okot, hogy a magyar gazdaság fundamentumai erősek, és egyensúlyi mutatóink az előző évekhez képest javultak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.