BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kritikus fontosságú kérdésekről tárgyalt a jegybank – célkeresztben a kibercsalók

A vállalati hitelezés bővítéséről és a kibercsalások visszaszorításáról egyeztetett a Magyar Nemezti Bank a bankszövetséggel. Varga Mihály szerint a bankszektor stabilitásának megtartása fontos cél.

Folytatta az egyeztetéseket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Bankszövetség a vállalati hitelezés bővítéséről és a kibercsalások elleni fellépésről – jelentette be Varga Mihály, miután hivatalában fogadta a bankszövetség vezetőit. A jegybank közleménye szerint az MNB első embere az eseményen kiemelte, céljuk, hogy a bankszektor stabilitásának megtartása mellett érdemben bővüljön a vállalati hitelezés, csökkenjenek az ügyfelek pénzforgalmi terhei, egyúttal a bankok az eddigieknél aktívabban vegyenek részt a pénzügyi visszaélések kivédésében.

Varga Mihály, MNB, Magyar Nemzeti Bank. Fotó: Kallus György
Varga Mihály a kibercsalások visszaszorítását is célul tűzte ki / Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Varga Mihály és a bankszövetség vezetői egyetértettek abban, hogy a magyar pénzügyi rendszer stabil alapokon áll, ellenálló képessége, likviditása és tőkehelyzete erős. A jegybankelnök hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban a lakossági hitelezés jelentős bővülést ért el, így a beruházási hitelezés élénkítése a következő fontos feladat. Ennek érdekében az MNB készen áll arra, hogy a bankrendszerrel közösen dolgozzon a vállalati hitelpiaci verseny növelésén.

Az MNB vezetője megjegyezte, hogy az egyeztetések során kiemelt figyelmet kap a kkv-szektor támogatása, valamint a lakossági és vállalati pénzforgalmi költségek csökkentése. Varga Mihály felhívta a figyelmet arra is, hogy a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése szempontjából kulcsfontosságú, hogy versenyképesebb termékekkel találkozzanak a vállalatok is, miközben az árstabilitás elérésére és fenntartására, illetve a pénzügyi piacok stabilitására is fókuszálni kell.

Varga Mihály: az MNB mindent megtesz a kibercsalások megfékezéséért

Varga hangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzeti Bank vezetése határozott választ fog ad minden olyan kockázatra, amely a magyar pénzügyi rendszert és ügyfeleit érinti, ezért öt lépésben lép fel a pénzügyi kibercsalók ellen. A pénzügyi csalások visszaszorítását célzó „öt csapás” megvalósításában a jegybank számít a bankszövetség támogatására – tette hozzá Varga Mihály.

A jegybankelnök zárásként arra is emlékeztetett, hogy a bankokkal való szoros együttműködés első lépése volt a bankszövetséggel április elején kötött megállapodás, amelyben a lakossági díjtételek csökkentéséről és az ügyfelek tájékoztatásának kiterjesztéséről állapodott meg a két fél.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.