BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szárnyal a forint – Elkerüljük a "halálbüntetést"?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A frank/forint jegyzés távolodott a lélektani 220-as kurzustól. A befektetők Jean-Claude Juncker, az Ecofin elnökénak a Görögország adósságválsága kapcsán tett megnyugtató kijelentését díjazták. Ez a nemzetközi hangulat javulásához vetetett. A szakértők szerint a görög adósság átütemezése "halálbüntetés" lenne a piacoknak.

„Reggel jelentősen javult a hangulat, miután Jean-Claude Juncker, az Ecofin (gazdasági és pénzügyminiszterek tanácsa) elnöke  arra utalt, hogy az EU mégiscsak előkészít egy újabb segélycsomagot Görögország számára” – írja Suppan Gergely, a TakarékBank vezető közgazdásza.

A kedvező hangulatot jól mutatja, hogy a német DAX index közel 2, a francia CAC-40 1,5, míg az angol FTSE-100 1 százalékos emelkedést mutat. A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe a BUX is jól szerepel: 1,25 százalékkal került feljebb tegnapi záróárfolyamához viszonyítva.

A friss piaci adatokat itt megtekintheti!

A tegnapi 268-268,5-ös árfolyamról 276,5-ig ereszkedett az euró/forint jegyzése. Délelőtt 266,8 forinton jegyzik az eurót. A forint úgynevezett feltörekvő deviza, vagyis nagyban kitett a piaci hangulat változásának: kedvezőtlen piaci környezetben gyengül, pozitív nemzetközi hangulatban erősödik.

A svájci frankkal szemben többet tudott javítani a forint: 220,5-ös hajnali árfolyamról 217,45-ig erősödött a hazai deviza. A 3 forintos erősödés a forint kedvező teljesítményének, valamint az euró erősödésének együttesen köszönhető.

Az euró el tudott rugaszkodni az Ecofint elnökének bejelentése után a történelmi mélypontja környékétől a frankkal szemben. Reggel 1,216-os árfolyamon állt az euró/frank jegyzés, délelőtt 1,227-ig emelkedett a közös európai deviza. Az amerikai dollárral szemben 1,248-as kurzusról 1,44-ig erősödött az euró, amely 3 hetes csúcsnak felel meg.

Lorenzo Bini Smaghi, az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának tagja szerint a görög államadósság átstrukturálása olyan lenne, mint a „halálbüntetés”. Ilyen hangulatban úgy tűnik, Németország is engedékenyebb, mivel egyre erőteljesebben hallani egy második görög mentőcsomagról. Ez rövidtávon megnyugvás lenne, nem véletlen tehát, hogy az euró/dollár árfolyam 1,44 körül ingadozik, 55 napos mozgóátlaga felett – írják az MKB Bank elemzői, Lőke András és Kondrát Zsolt.

Karsai Péter, a Commerzbank közgazdásza arra is felhívja a figyelmet amellett, hogy a görögök kapnak egy pótcsomagot június végén, Juncker azt is kijelentette, hogy az illetékesek végül elvetették a teljes adósságátstrukturálást. Az elemző azonban kiemeli, hogy a hírek szerint megosztottság van az országok között a különböző megoldásokat illetően.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.