Száguldás, Porsche, szerelem

Pénzügy | Stratégia

A Porsche AG története során a legjobb féléves eladási adatokról számolt be, 7 százalékkal növelte az értékesítését. Ez annak a stratégiának köszönhető, amely nyitott a városi terepjárókra – mely kategória ma már a bevétel döntő részét adja –, így a cég elsőként megalkotta a Cayenne-t, majd nemrég az egy kategóriával kisebb Macant is.

A mostani növekedés mögött a friss modell és a kínai piac áll, ahol olyan érdeklődés van e típus iránt, hogy csak az első fél évben 36 ezer autót értékesítettek. Ez óriási, 18 százalékos bővülést jelent csak a kínai piacon, amit az Egyesült Államok (+3 százalék) és Európa (+6 százalék) lemaradva követ.

Az autógyártó másik nagy dobása a Panamera, melynek új változatából 54 százalékkal többet rendeltek. Mindez azt mutatja, hogy a Porschénak sikerült jól elkapnia a piaci trendet.Mivel a vállalat a Volkswagen csoporthoz tartozik, kínosan hatott rájuk is a 2015-ös dízelbotrány, de a

számok azt mutatják, hogy a vevők emiatt nem pártoltak el a márkától. Sőt, azóta mindenhol előtérbe került az elektromos motorok fejlesztése, így nem tűnik olyan távolinak, hogy a Panamera adhatja mind teljesítmény, mind hatótáv alapján a közvetlen versenytársat a Teslának.

A pezsgés tehát adott a Porsche háza táján, és akit a kilátások arra sarkallnának, hogy a cégbe fektessen, az megteheti közvetlenül is, de úgy is, hogy a VW részvényét veszi meg. A Porschét nehéz a konkurenciával összehasonlítani, mert az egyetlen luxussportautó-gyártó ilyen széles termékpalettával. A részvény árfolyama jelenleg 53 euró magasságában tartózkodik, így vétel esetén támaszként az 51 eurós szinttel lehet számolni, célárként pedig elérhetőnek tűnik az idei, január végi 58-59 eurós szint. Az árakalulás mellett a 2 százalék körüli osztalékkal is lehet számolni.

14:44
Gazdaság

Izrael élen jár a mérnökök és informatikusok képzésében

Izrael élen jár az információs technológia gazdasági életben való alkalmazásában, kiberbiztonságban és a mérnök-, valamint informatikusképzésben is, így ezeken a területeken értékes partnere lehet hazánknak.
06:44
Gazdaság

Újabb rekordok előtt áll a magyar export

Az elmúlt év 360 millió dollár értékű izraeli kivitele után minden feltétel adott az exportvolumen növekedéséhez – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Kun Gábor, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgató-helyettese.
Világgazdaság Piactér