Sportgazdaság

Óriási bevételkieséssel kell számolnia az európai futballkluboknak

A világjárvány hatással van a televíziós jogok értékesítésére és a jegyeladásokra. A legtöbb országban csak zárt kapus mérkőzéseket tudnak rendezni.

Az európai futballklubokat tömörítő szövetség (ECA) becslése szerint a 2020/21-es idény végéig az egyesületek megközelítőleg négymilliárd eurós bevételtől esnek el a koronavírus-járvány következtében.

Az ECA szerint a jelenlegi szezonban – amelyet márciusban szinte mindenhol felfüggesztettek – mintegy

1,6 milliárd eurós veszteséget kell elkönyvelniük a kluboknak, a következőben pedig 2,4 milliárd euró lehet a hiány.

Az ECA felmérése azzal még nem kalkulál, hogy a pandémia miatt az átigazolási szezonban jóval alacsonyabb árakon váltanak majd várhatóan klubot a játékosok.

Fotó: AFP/usage worldwide

Hiánycikké vált a labdarúgás

A digitális korban sem létezhet a foci rajongók nélkül, és a globálisan milliók által követett sportág mindennapos jelenléte teszi a labdarúgást annyira vonzóvá a befektetők, a közszereplők, a média, a szponzorok és a hirdetők számára. A járvány miatt most fontos válaszút előtt áll a nemzetközi klubfutball.

A világjárvány hatással van a televíziós jogok értékesítésére és főként a jegyeladásokra,

hiszen a legtöbb országban jelenleg is csak zárt kapus mérkőzéseket tudnak rendezni.

Kiderült, melyik edzők költötték a legtöbbet a topfutballban

Huszadik születésnapja alkalmából újabb listát adott közre a Transfermarkt, ezúttal a legtöbbet költő managereket listázta.

Az ECA tíz ligát – köztük az öt legerősebb bajnokságot – vizsgált meg a belépők értékesítése szempontjából, eszerint a mostani szezonban 400 millió eurót, a következőben pedig várhatóan 1,1 milliárdot buknak majd a klubok.

járvány koronavírus ECA labdarúgás
Kapcsolódó cikkek