Sportgazdaság

Dárdai Pál: Nem érdekel a pénz

A volt magyar szövetségi kapitányt nem a pénz motiválja, amikor mérlegel egy labdarúgóedzői állásajánlatot.

Dárdai Pál kijelentette, nem a pénz motiválja, amikor mérlegel egy labdarúgóedzői állásajánlatot.

Nem érdekel a pénz. Ha az motiválna, tavaly elfogadom az egyik külföldi ajánlatot, és milliókat kerestem volna. Számomra a szórakozás és az öröm nélkülözhetetlen

– nyilatkozta a Bild című német napilapban a 44 éves Dárdai, aki 2015 februárjától 2019 júniusáig a Hertha BSC felnőtt csapatát irányította, jelenleg pedig – ahogy korábban is – a berlini klub utánpótlásában tevékenykedik.

Fotó: AFP

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya arról is beszélt, hogy

voltak komoly ajánlatai Németországból, de egyik lehetőség kapcsán sem érezte, hogy tökéletesen illik hozzá, „és ha nincs ilyen érzésem, jobb, ha hagyom”.

Hangsúlyozta, nem számít, hogy gyermekekkel vagy tapasztalt futballistákkal kell dolgoznia, a lényeg, hogy elősegítse a fejlődésüket, márpedig ez a fiatalok esetében egy kicsit könnyebb, hiszen ők a csúcsra törekszenek, kíváncsiak, és képesek tanulni, a felnőtteket viszont nehezebb meggyőzni.

labdarúgás Dárdai Pál
Kapcsolódó cikkek