BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Messi már az edzésekre sem tér vissza

A Marca spanyol sportlap szerint Messi mostani döntésével lényegében „háborúba kezd” élete  klubjával.

Vasárnap nem veszi át a szezonkezdés előtti koronavírus tesztjét és hétfőn az edzésekre sem tér vissza az FC Barcelona csapatához Lionel Messi – közölte a Reuters hírügynökség spanyol sportújságok forrásaira hivatkozva.

A Marca spanyol sportlap szerint Messi mostani döntésével lényegében „háborúba kezd” élete klubjával.

Fotó: MTI/AP/Joan Monfort

A La Vanguardia pedig arról számolt be, hogy Messi ugyanolyan úgynevezett burofaxot küldött csapatának, mint amilyennel bejelentette, hogy nem kívánja folytatni pályafutását az FC Barcelonában. Az okirati jellegű emailban arról értesítette csapatát, hogy nem kíván a Ronald Koeman irányítása alá került csapattársaihoz csatlakozni.

Sajtóértesülések szerint Messit 2021-ig köti szerződés a Barcához, azonban van benne egy záradék, hogy június végéig, az eredetileg tervezett idény végéig Messi jelezheti, ha távozni akar, és akkor a klub nem gördíthet akadályt az argentin szándéka elé. Messi arra hívatkozik, hogy e dátum azért nem köti, mert a koronavírus-járvány miatt új helyzet állt elő, és az idény sem ért véget júniusban. Messi kivásárlási ára a szerződése szerint 700 millió euró lenne.

Messi Angliában folytathatja pályafutását

A 33 éves játékos a családjával együtt hozta meg a döntést arról, hogy a szigetországba költözik.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.