Sportgazdaság

A vereség ellenére is milliókat hozott a magyar-portugál meccs

A részben hazai rendezésű Eb-n a magyar válogatott a címvédő Portugália ellen kezdte meg szereplését a Puskás Arénában. A mérkőzést a Szerencsejáték Zrt. fogadóinak körében is kiemelt figyelem övezte, hiszen a Tippmixen és Tippmixprón összesen csaknem 1,3 millió egységnyi fogadás érkezett a találkozóra, és 886 millió forintnál is több nyeremény került kifizetésre.

Az előzetesen esélyesebbnek tartott portugál válogatott sokáig nem talált fogást Marco Rossi csapatán, hiszen egészen a 84. percig 0-0 állt az eredményjelzőn. A mérkőzés hajrájában azonban a címvédő luzitánok háromszor is betaláltak Gulácsi Péter hálójába, így végül 3-0-s győzelemmel kezdték a kontinensviadalt. A portugálok második és harmadik találatát a Juventus klasszisa, Cristiano Ronaldo szerezte, így megdöntötte Michel Platini rekordját, és az Eb-k történetének legeredményesebb játékosa lett az eddig szerzett 11 góljával.

Nem mellesleg 1,75-ös nyereményszorzó társult a több mint 18 ezer helyes tipphez, hogy Cristiano Ronaldo szerez gólt a mérkőzésen.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

A félidei iksz a játékosok számára rendkívül kifizetődőnek bizonyult, hiszen az „1. félidő – 1X2” fogadási lehetőségnél 2,15-ös szorzó társult a döntetlen kimenetelre érkező közel 25 ezer egységnyi fogadás 63 százalékához több mint 5,5 millió forint nyeremény kifizetése mellett, illetve a „Félidő/végeredmény” opció „Döntetlen/Portugália” sora is 3,25-ös nyerő oddsszal és több mint 3 millió forint kifizetésével társult több mint 5 ezer helyes tipp esetében.

Az Eb-hez kapcsolódóan több új fogadási lehetőség is található a Tippmix- és a Tippmixpro-játékok kínálatában, többek között arra is lehet fogadásokat kötni, hogy az első 10 perc leteltekor, azaz a kezdő sípszótól 9 perc 59 másodperc elteltéig mi lesz az eredmény: a Magyarország – Portugália találkozó esetében a nyertes kimenetel a „Döntetlen” volt 1,13-as oddsot érően, illetve hogy a mérkőzésen mikor születik az első gól:

itt a „75:00-90+” kimenetelt választó fogadónk kalkulálhattak 12-szeres nyereményszorzóval, hiszen a mérkőzés első találata a 84. minutumban esett.

A mérkőzéshez kapcsolódóan az egyik legnépszerűbb fogadási lehetőségnek a „Gólszám 2,5” opció bizonyult: a három kései találatnak köszönhetően a beérkezett fogadások 97 százaléka, közel 54 ezer tipp lett nyertes, míg a „Melyik csapat kap több büntetőlapot?” lehetőségnél a „Magyarország” kimenetel vált kifizetődővé, ugyanis míg portugál részről csak Rúben Dias kapott sárga lapot, addig a mieinktől Loic Nego és Willy Orbán is sárga lapos figyelmeztetésben részesült, így közel 42 ezer tipp bizonyult jónak 1,61-es nyereményszorzó mellett.

MTI/Kovács Tamás

Magyarország tehát 3-0-s vereséggel kezdte meg szereplését az Európa-bajnokságon,

ami az 1X2 fogadási lehetőségnél 1,42-es nyereményszorzót és 250 ezernél is több helyes fogadás érkezett, valamint 351 millió forint került kifizetésre.

Marco Rossi csapatának gyorsan túl kell tennie magát ezen a mérkőzésen, hiszen szombaton már a vb-címvédő francia válogatott vár Gulácsiékra.

A csoportunk másik mérkőzésén a francia válogatott Münchenben 1-0-ra nyerni tudott Németország ellen egy öngólnak köszönhetően: erre a rangadóra is 1 milliónál több egységnyi fogadás érkezett, és a mérkőzéshez kapcsolódóan közel 350 millió forint került kifizetésre.

Portugália tippmix szerencsejáték Magyarország sportfogadás fogadás
Kapcsolódó cikkek