Lázár János a Magyar Teniszszövetség elmúlt percekben véget érő közgyűlésén nem beszélt a jövőjéről, és utalást sem tett arra, hogy távozna elnöki tisztségéből.

Korábbi sajtóhírek arról szóltak, hogy az építési és beruházási miniszter – noha nincs törvényi összeférhetetlenség – kormányzati feladatai miatt távozik. Erre ideális alkalom lett volna a sportági szakszövetség éves rendes közgyűlése, ám a másfél órás eseményen nem esett szó a lemondásáról.

2021.09.07. Zalaegerszeg Átadtak a ZTE Tenisz Klubnál három új, világszínvonalú pályát. Képen: Noszály Sándor teniszedző Temesvári Andrea teniszedző Vigh László országgyűlési képviselő Lázár János, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere dr. Sifter Rózsa zalai kormánymegbízott Papp Zoltán ZTE TK elnöke
Fotó: Facebook


A korábbi kancelláriaminiszter 2020-ban négy évre szóló felhatalmazást kapott a morális és anyagi csődbe jutott szövetség irányítására, konszolidációjára, amit nagyrészt teljesített is. Két évvel ezelőtti megválasztásakor azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére vállalta el a szövetség vezetését, és azon kívül, hogy húsz éve teniszezik, sportvezetői múltja vagy ambíciója nincs.

Ezt határozott időre szóló feladatnak tekintem, amelyben elsődleges szerepem, hogy segítsek lezárni a múltat, illetve konszolidálni a szövetséget anyagi és szakmai értelemben egyaránt

– közölte Lázár János, aki első lépésként egy évre kért bizalmat a tagságtól, majd 2021 júliusában a közgyűlés egyhangúlag erősítette meg őt a posztján.