A legjobb 150 közé tartozó magyar teniszezők közül hárman is több pénzt kerestek az idei szezonban, mint karrierjük során eddig összesen. A leglátványosabb eredményt a múlt héten, Jászvásáron egyesben és párosban is döntőig jutó Udvardy Panna produkálta, aki megtriplázta eddigi pénzdíját: a 23 éves játékos 2022-ben 382 ezer dollárt keresett, míg a korábbi években összesen 189 ezret.

Budapest 20220714 Tenisz Budapesti  WTA torna Foto Nemzeti Sport - Török Attila   A képen:   Udvardy Panna
Fotó: Török Attila / Nemzeti Sport

A női válogatott tagja korábban a VG-nek elárulta, hogy top százas teniszezőként többet keres, tehát megél a sportból, de ez nem jelenti azt, hogy első osztályon repülhet és drága szállodákban foglalhat lakosztályt.

Ha sikerül megtartanom ezt a helyezést, akkor is még több évig a pénzdíjam körülbelül fele elmegy arra, hogy kifizessem a támogatóimat

– árulta el Udvardy Panna, aki úgy számol, a pénzdíj 25-30 százaléka az adóra ment el, míg további 20-30 százalékot kellett költenie a szponzori pénzek visszafizetésére, valamint az edzői bónuszokra.

Bondár Anna szintén remek első hét hónapot zárt, 441 ezer dollárt kapott a versenyrendezőktől az elmúlt időszakban, és a torontói premiertorna főtábláján tovább növelheti ezt az összeget – összességében 754 ezer dollárnál jár a 25 éves szeghalmi teniszező. Gálfi Dalma ugyancsak közel került ahhoz, hogy az idén megduplázza a pályafutása során eddig megkeresett pénzdíját. Augusztus elején 315 ezer dollárnál jár, míg a januárt 408 ezren kezdte.

A férfiaknál Piros Zsombor július végén érte el a határt: míg a szezon előtt 93 ezer dollárt gyűjtött össze, addig a finnországi tornagyőzelmével és a Tamperében megkeresett 6 ezer dollárral 96 ezer fölé jutott 2022-ben.

Eltűnhet Magyarország a nemzetközi tenisz térképéről

Évente kilencszázezer dollárnak megfelelő forintösszeggel támogatja a kormány a Hungarian GP-t, ám az emelkedő árfolyam és a háború okozta gazdasági válság miatt nehéz körülmények között rendezik meg a legrangosabb hazai teniszversenyt.

A legmagasabb pénzdíjat továbbra is a négy Grand Slam-tornán, a melbourne-i Australian Openen, a párizsi Roland Garroson, a londoni Wimbledonban és a New York-i US Openen lehet begyűjteni. A pályafutása során 5,3 millió dollárt kereső Fucsovics Mártonnak például nincs igazán jó szezonja, ám többek között annak köszönhetően, hogy biztos főtáblás a legnagyobb versenyeken, 539 ezer dollárnál jár 2022-ben – pedig az Australian Openen és Wimbledonban mérkőzést sem nyert, a Roland Garroson pedig a második fordulóban búcsúzott.

Összehasonlításul: a férfi világranglistán 91. Fucsovics az idén 13 győzelemmel és 15 vereséggel ütögetett össze ennyi pénzt, míg a nőknél 80. Udvardy 20 győzelemmel és 24 vereséggel marad el tőle 150 ezer dollárral

– igaz, ő több kisebb versenyen is indult.

A hazai csúcstartó a párosban Grand Slam-trófeákat és világbajnoki címeket ünneplő Babos Tímea, aki 8,3 millió dollárnál jár, bár a 29 éves klasszis korábban a VG-nek adott interjújában elárulta, hogy ennek az összegnek kevesebb mint a 40 százaléka maradt a zsebében.