BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nehéz csoportba került az Európa Ligában a Fradi

Nem lesz könnyű dolga a Ferencváros labdarúgócsapatának az Európa Liga csoportkörének küzdelmei során. A magyar bajnokcsapatnak szerb, francia és török ellenféllel kell megküzdenie.

A magyar klubcsapatok közül egyedüliként versenyben maradt Ferencváros a Crvena Zvezdával, az AS Monacóval és a Trabzonsporral került azonos négyesbe a labdarúgó Európa-liga pénteki, isztambuli sorsolásán.

20220818 Budapest Ferencvárosi TC-Shamrock Rovers FC labdarúgó EL selejtezőFotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzetképen: Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző, Zacher Gábor toxikológus, mentőorvos
Fotó: Mirkó István / Magyar Nemzet

A H csoportba besorolt zöld-fehérek sorozatban negyedik alkalommal érdekeltek európai kupasorozat főtábláján: 2019-ben, tavaly és idén az Európa Ligában, 2020-ban a Bajnokok Ligája csoportkörében játszottak. A Fradi csütörtökön kikapott ugyan 1-0-ra Dublinban, de a hazai pályán elért 4-0 arányú győzelemnek köszönhetően beverekedte magát az EL-csoportkörben.

A kvartettek felét a Puskás Arénában május 31-én sorra kerülő finálé nagykövete, a 97-szeres válogatott Gera Zoltán húzta ki.

A nyolc négycsapatos csoportból az elsők a nyolcaddöntőbe jutnak, míg a második helyezettek a Bajnokok Ligájából érkező nyolc csoportharmadikkal találkoznak majd a 16 közé jutásért, onnantól pedig egyenes kieséses rendszerben folytatódik a sorozat.

A nemzetközi kupaszereplés a csoportharmadikok számára sem ér véget, ezek a csapatok ugyanis a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszába kerülnek át.

A többi magyar érdekeltségű csapat közül Sallai Roland és a Freiburg görög, azeri és francia ellenfelet kapott, Szalai Attila és a Fenerbahce a Dinamo Kijevvel, a Rennes-nel és a Gyurcsó Ádámot foglalkoztató AEK Larcanával került azonos négyesbe. Lang Ádámnak és az Omonia Nicosiának a Manchester Uniteddel és a Real Sociedaddal is meg kell küzdenie a továbbjutásért, míg Schäfer András együttese, az Union Berlin portugál, svéd és belga riválist kapott.

Másik magyar csapat nem élte meg a kupaőszt, miután az Európai Konferencia-liga selejtezőjének utolsó fordulójában az idegenbeli 2-1-es győzelem után hazai pályán 3-0-ra kikapott a német 1. FC Köln csapatától.

A csoportkör szeptember 8-án kezdődik és november 3-ig tart.

Az Európa-liga csoportbeosztása:

  • A csoport: Arsenal (angol), PSV Eindhoven (holland), Bodö/Glimt (norvég), FC Zürich (svájci)
  • B csoport: Dinamo Kijev (ukrán), Rennes (francia), Fenerbahce (török), AEK Larnaca (ciprusi)
  • C csoport: AS Roma (olasz), Ludogorec (bolgár), Real Betis (spanyol), Helsinki JK (finn)
  • D csoport: SC Braga (portugál), Malmö (svéd), Union Berlin (német), Union Saint-Gilloise (belga)
  • E csoport: Manchester United (angol), Real Sociedad (spanyol), Sheriff Tiraspol (moldovai), Omonia Nicosia (ciprusi)
  • F csoport: SS Lazio (olasz), Feyenoord (holland), Midtjylland (dán), Sturm Graz (osztrák)
  • G csoport: Olimpiakosz (görög), Qarabag (azeri), SC Freiburg (német), Nantes (francia)
  • H csoport: Crvena Zvezda (szerb), AS Monaco (francia), Ferencváros, Trabzonspor (török)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.