A torinói ügyészség vizsgálatot indított a Juventus labdarúgócsapat 16 vezetőségi tagja ellen a klub könyvelésének meghamisítása és a piaci szereplők szándékos félretájékoztatása miatt – írta meg a Football Italia olasz szaklap.

FBL-ITA-CUP-JUVENTUS-AC MILAN-HEALTH-VIRUS
Fotó: Miguel Medina / AFP

Anna Maria Loreto torinói ügyész megerősítette, hogy a nyomozás a Juventus több igazgatósági tagját is érinti, például 

Andrea Agnelli elnököt, Pavel Nedved alelnököt, Maurizio Arrivabene vezérigazgatót és Fabio Paraticit, a Tottenhamnél dolgozó egykori vezérigazgatót is.

A La Gazzetta Dello Sport arról számolt be, hogy a Juventus ügyvédei átnézhetik a nyomozók által összegyűjtött bizonyítékokat és dokumentumokat, hogy felállítsák a védekezési stratégiájukat. 

Az eljárás megindításától számítva 20 napjuk van rá, hogy benyújtsák a védekezésüket az ügyészségnek, illetve meghallgatást kérjenek az ügyfeleik számára. 

Amennyiben kérik a meghallgatást, akkor azt az ügyészség köteles megtartani.

Sötét fellegek Torino felett: rekordveszteség a Juventusnál

Sem a pályán, sem azon kívül nem tud eredményt felmutatni az olasz rekordbajnok, és egyelőre nem látni, hogy a közeljövőben változna a helyzet.

A klub azt is megteheti, hogy egyáltalán nem foglalkozik a vezetői ellen folyó vizsgálattal, de ez a forgatókönyv valószínűtlen. Az ügyészségnek most 20 nap áll rendelkezésére, hogy a bizonyítékok átvizsgálása után bíróság elé vigye az ügyet.

Egy másik ügyben tíz másik klub mellett a Juventust is felmentették. 

Még áprilisban olyan vádak merültek fel több olasz csapattal szemben, hogy a könyvelésükben a valóságnál magasabb átigazolási díjakat tüntettek fel, hogy ezzel javítsák a pénzügyi helyzetükről alkotott képet.

Bár ez utóbbi vádakkal szemben felmentették a Juventust, a Football Italia azt írja, hogy amennyiben az igazgatósági tagok ellen folyó vizsgálatok alatt újabb bizonyítékok kerülnek napvilágra, akkor ezt az ügyet is újra elő veheti az ügyészség.

a Juventus árfolyama
 

Nem adják fel a szuperliga ötletét a topcsapatok

A jelenlegi formában nem mehetnek tovább a dolgok az ötlet mögött álló cég elnök-vezérigazgatója szerint.

A Juventus jelenleg a 8. helyen áll az olasz első osztályban, a Seria A-ban. Az elmúlt időszakbankifejezetten nehéz helyzetben lévő csapat problémái viszont túlmutatnak a pályán. A Front Office Sports arról írt, hogy 

a csapat a 2021–2022-es szezonban az ötödik egymást követő idényben számolt be veszteségről. 

Az előző kiírásban több mint 246 millió dolláros veszteséget jelentett a torinói együttes. Az elmúlt három évben összesen majdnem 517,5 millió dollárt vesztett a csapat.

A csapat a nehéz gazdasági helyzete miatt a koronavírus-világjárványt okolja, illetve a médiabevételei csökkenését. Az előző szezonban a Juventus kifejezetten korán búcsúzott a Bajnokok Ligájából, ami nem tett jót a bevételeinek.

2022. június 30-án a klub nettó pénzügyi adóssága nagyjából 148 millió dollár volt.