Magyarország részben vagy egészben visszalép a 2024-es női kézilabda-Európa-bajnokság megrendezésétől – jelentette be Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke, aki úgy véli, az nem helyes, hogy hazánk milliárdokat költ el a 2024-es Eb-re, és ennek kiadásai már most is jelentkeznek, miközben sok ezer gyermek- és utánpótlás-versenyző veszíti el hosszú hónapokra a sportolási lehetőségét a magas energiaárak miatt.

A politikus és sportvezető a Nemzeti Sportnak adott interjújában azt mondta, jó néhány egyesület nem tudja kigazdálkodni a rezsiköltségeket, így a csarnokaikat vagy a tornatermeiket bezárják.
A kettő nem fér meg egymás mellett, a kézilabda-Eb ezekben az időkben luxuscikk. Tudomásul kell vennünk, hogy amikor a 2024-es női tornát megpályáztuk és elnyertük, még nem volt sem háború, sem szankciók, sem és nem voltak az ebből eredő pénzügyi nehézségek sem. De azóta lettek, szóval dönteni kellett, és inkább a fiatalok tömeges sportolását választottuk
– árulta el Kocsis Máté. Hozzátette, elvi megállapodást kötöttek a kormánnyal, hogy az Eb költségeiből megtakarított pénz egy részét az idén és jövőre is a kis klubok működésére fordítják, valamelyest biztosítva ezzel rengeteg gyerek sportolási lehetőségét.
A jövő decemberben esedékes esemény rendezési jogát eredetileg Ausztriával és Svájccal együtt nyerte el Magyarország, velük is tárgyal a szövetség. Kocsis Máté kiemelte, nem példa nélküli, hogy a társházigazda visszalép, ezt megtették a norvégok és a hollandok is. Az elnök azt is közölte, hogy
a tavaszi tisztújító közgyűlésen nem indul újra az elnökségért, mert új célokat kell kitűznie a sportágnak, ehhez pedig szerinte új vezetőre van szükség.
