Fantasztikus évnek néz elébe a 74. világbajnoki szezonját ma kezdő Formula–1 – aztán, hogy ez a látvány és remélt izgalom mennyibe kerül, mennyire gazdaságos és mennyire fenntartható, arról majd elvitatkoznak.

Fotó: Mark Thompson / Getty Images
Az F1-et birtokló amerikai Liberty Media 20 milliárd dollárnál (7065 milliárd forintnál) is többre taksálja a termékét – el is utasította egy szaúd-arábiai befektetési alap hasonló mértékű ajánlatát –, és még a Bloomberg becslése szerint is 15,2 milliárd dollár (5369 milliárd forint) az F1 jelenlegi értéke, azaz nemcsak színes, drága mulatságról is van szó.
2027 után is lesz Magyar Nagydíj
Befektetett a sportágba a kriptopiac is – Miamiban konkrétan a futam névadója az egyik tőzsde –, illetve a sportág a kriptopiacba, ám ez a kapcsolatrendszer minimum töredezik. Ettől függetlenül idén március elejétől november végéig a cirkusz bejár négy földrészt, húsz országot, és teljesít 23 futamot – amennyit még sosem. Az országok közül duplázik Olaszország, amely a Monzában rendezendő Olasz Nagydíjnak, illetve az Imolába telepített Emilia Romagna GP-nek is otthont ad, az Egyesült Államok pedig egyenesen triplázik, mivel
Miami és Austin mellé idén bekerül Las Vegas is. Visszatér a programba a tavaly a labdarúgó-világbajnoksággal elfoglalt Katar, kiesett ugyanakkor a Francia Nagydíj, és habár a tervekben szerepelt Kína, végül a Covid-nehézségek miatt sorozatban negyedszer sem rendez.
Ráadásul mivel nem akadt beugró, és nem is rendezték át a naptárat, áprilisban három hétvége is üres. Legközelebb ekkora szünet a július 30-án esedékes Belga Nagydíj után lesz, amikor nyári szünidőre vonul a mezőny.
A mi versenyünk jövője egyébként be van biztosítva: a jelenlegi szerződésünk 2027-ig érvényes, és mint a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója, Gyulay Zsolt tegnapi interjúnkban elmondta, már megszületett a megállapodás a 2032-ig tartó hosszabbításról is, csak a kormánygaranciára várnak.
Mi számít bele a költségkeretbe?
Az egyéni versenyben a holland Max Verstappen, a konstruktőröknél az ő csapata, az osztrák Red Bull a címvédő, egyben az idei favorit is – a babérokra szokás szerint a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton és a Mercedes, illetve az olasz Ferrari pályázik még.

Fotó: Mark Thompson / Getty Images
Nyilván ők a leggazdagabbak is, ám papíron mindenkire egyformán vonatkozik a 2021-ben bevezetett költségvetési szabályzat, amelynek a plafonja idénre 135 millió dollárra (47,9 milliárd forintra) csökken. Csakhogy a keretbe továbbra sem tartozik bele:
- a motorköltség
- a versenyzők fizetése
- a három legmagasabb javadalmazású stábtag fizetése
- az alkalmazottak bónuszai és pótlékai
- a nevezési díjak
- az utazási költségek
- a marketingköltségek
Továbbá, mivel 21 futamosnál hosszabb lesz a versenyévad, aktiválódik az e felett versenyenként járó 1,8 milliós, összesen tehát 3,6 millió dolláros (1,3 milliárd forintos) adalék. A tavalyi három után idén már hat sprintverseny is lesz, amiért szintén jár alkalmanként 600 ezer, azaz összesen még 1,8 millió dollárnyi (640 millió forint) költőpénz. Úgyhogy végösszegként
a tavalyi 142,4 millió dollár (50,5 milliárd forint) után idén is eltapsolható legalább 140,4 millió dollár (49,9 milliárd forint) – és ebben még nincs benne az inflációs hatások miatt adható engedmény, amiről egyelőre nem számoltak be.
Ejnye-bejnye
Viszont a költségkorlátozásnak vannak büntetési tételei is. A bevezetés évében, 2021-ben a Red Bull 1,6 százalékkal túllépte a megengedett szintet, ezért a 2022 végéig elhúzódó eljárásban kéttételes büntetésben részesült: be kellett fizetnie 7 millió dollárt (2,5 milliárd forintot), valamint 10 százalékkal csökkentették az aerodinamikai tesztlehetőségeit.
Nagyobb gond lehetne, ha valaki több mint 5 százalékkal haladná meg a költségkeretet, mert akkor ki is zárhatják a bajnokságból. Csakhogy a bizonyítás rendkívül nehéz, az F1 pedig amúgy is (főleg az autótervezésre vonatkozó) szabályok kiskapuinak megtalálásáról szól, úgyhogy nagy reményeink nem lehetnek az átlátható és felelős gazdálkodás tekintetében.
Mindettől függetlenül ma 12.30-kor a szabadedzésekkel elrajtol az első versenyhétvége, a Bahreini Nagydíj, azaz elkezdődik minden idők leghosszabb és legnagyobb szabású F1-es idénye.
