Idén 49,68 millió amerikai dollár (17,4 milliárd forint) lesz a Formula–1-es Magyar Nagydíj jogdíja, és tervezhetünk futammal a Hungaroringen 2032-ig is, hiszen a kormány jóváhagyta a hosszabbításról született megállapodást, benne a feltételül szabott teljes körű pályafelújítással.

Mogyoród 20190804 Autósport Forma-1 34. Magyar NagydíjMax Verstappen belga-holland születésű holland Formula 1-es autóversenyző, a Red Bull Racing pilótájaHungaroringFotó: Tumbász Hédi Nemzeti Sport
Idén is garantált a telt ház a Ringen. Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója, egyben a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a hó elején nekünk adott interjújában újságolta, hogy megegyeztek az F1-es jogtulajdonossal, így a következő évtizedbe nyúló szerződésünk lehet – már ha a kormány is egyetért, és elfogadjuk azt is, hogy tetőtől talpig fel kell újítani a Hungaroringet, amelyen az 1985-ös építkezés óta csak ráncfelvarrások történtek.

Felújítás, tulajdonosváltás

Nos, a legújabb Magyar Közlönyben nemcsak az szerepel, hogy a hatályos szerződés értelmében idén mennyit fizetünk a futamért, hanem az is, hogy az új megállapodásban – megerősítve a Gyulay Zsolt által már elmondottakat – az eddigi 4 százalékos helyett csak 2 százalékos lesz az éves áremelkedés, vállaljuk ugyanakkor a ring átalakítását, a kormány ugyanis egyetért „a Versenypálya stratégiai fejlesztési program 2. üteme szerinti fejlesztéseknek az azokban foglaltak szerinti, ütemezett végrehajtásával”. Ezt a fejlesztést elvileg 2026-ig be is kell fejezni.

Az első ütem, amely tartalmazza a közműveket és az operatív központot, valamint a főbejáratot, 9 milliárd forintos. Mostantól fogunk úgy kinézni, mint egy tisztességes Formula–1-es pálya: lesz operatív központunk, ahonnan a hatóságok irányítják a rendezvényeket, közösségi tér, kávézó és irodák

– mondta a kezdődő upgrade-ről Gyulay Zsolt.

230228 BudapestGyulay Zsolt   a MOB elnökeFotó: Kallus György  LUS  Világgazdaság  VG
Gyulay Zsolték még sokáig szervezhetnek F1-es Magyar Nagydíjakat.
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Ugyancsak szerepel a közlönyben, hogy az állami sportirányítás átalakulása keretében a Hungaroring Sport Zrt. felett ezentúl a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. gyakorolja a tulajdonosi jogköröket.

A Magyar Nagydíj egyébként az egyik legkedveltebb GP az F1-es naptárban: a miénk a harmadik legrégebb óta megrendezett verseny, csak Monza és Monte-Carlo van előttünk e tekintetben. További jó hír, hogy az idén a július 21–23-i napokat felölelő versenyhétvégére a vasárnapi jegyek már tavaly decemberben elfogytak, aztán januárra a többi is, amire még sosem volt példa, és a nézők 70-80 százaléka külföldi.