A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megkapta az európai szövetség (UEFA) feltételeit és előírásait a 2026-os és 2027-es Bajnokok Ligája-döntőre való pályázás kapcsán.

Puskás Aréna
Fotó: Török Attila /  Nemzeti Sport

Az MLSZ a napokban megkapta az UEFA feltételeit és előírásait, ennek alapján készíti el azt a szakmai pályázatot, amellyel november közepéig kell jelentkezni az esemény megrendezésére

– nyilatkozta az M1-nek Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője. Hozzátette, hogy elsősorban a logisztikai kérdéseket kell megszervezni, példaként említette a repülőteret, a közlekedést, a biztonságot, az egészségügyet és a szurkolók kezelését, fogadását. Sipos kifejtette, az utóbbi időben sok nagy meccset rendeztek a Puskás Arénában, így 2020-ban az Európai Szuperkupát, 2021-ben négy Európa-bajnoki találkozót, idén pedig Európa-liga-döntőt, de a BL fináléja ebből a sorból is kiemelkedik az előírások és feltételek vonatkozásában, mert ez az esemény az egész világ figyelmét felkelti.

Az MLSZ szakemberei a napokban felveszik a kapcsolatot az érintett szervezetekkel, így a fővárossal és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel is

– közölte Sipos Jenő. Kiemelte azt is, hogy a korábbi mérkőzések kapcsán csupa pozitív visszajelzés érkezett az UEFA-tól, a részt vevő csapatoktól és a szurkolóktól is, ezért most jöhet az igazán nagy falat, a BL-döntő megszervezése, megrendezése.

Az UEFA júliusban jelentette be, hogy a 2026-os és 2027-es BL-döntőre két tagszövetség jelentkezett, az olasz a milánói San Siróval kandidál. A két pályázó egyúttal azt is jelentheti, Budapestnek nagyon jó esélye van arra, hogy három vagy négy év múlva megrendezze a világ legrangosabb klubsorozatának döntőjét. Az UEFA végrehajtó bizottsága jövő májusban határoz a két finálé helyszíneiről.

Budapest a világ 10. legnagyobb sportvárosává lépett elő az idén

A BCW rangsorában Magyarország fővárosa idén először került be a top 10-be.