Epikus összecsapással és igazi érzelmi hullámvasúttal zárult a Premier League negyedik fordulója. Magyar idő szerint vasárnap 17 óra 30 perckor kezdődő meccsből végül egy meglepően fordulatos összecsapás kerekedett, amit az Ágyúsok nyertek 3-1-re.

A színvak és színtévesztő rajongók felháborodtak, amiért nem tudták megkülönböztetni az Arsenal piros-fehér mezét a Manchester United zöld-fehér csíkos dresszétől.
Fotó: GLYN KIRK/AFP

A végeredményből nem tűnik ki, de néhány perccel korábban még a Manchester Unitednek állt a zászló, hiszen a 88. percben a csereként beállt Garnacho egy kiugratás után szerezte meg a vezetést a Vörös Ördögöknek, azonban a VAR-szobában a milliméterezés követően rászóltak Anthony Taylor játékvezető fülére, hogy a fiatal támadó lesről indult. Lehetne azt mondani, hogy a játékvezetői döntés okozta az MU végzetét, de azt hozzá kell tenni, hogy korábban, 1-1-es állásnál VAR-ozás után az Arsenaltól elvettek egy büntetőt Kai Havertz buktatása után. Garnacho meg nem adott gólja után a 106. percben a rekord angol igazolás Declan Rice szerezte meg első gólját egy szöglet után, majd a sérülésből visszatérő Gabriel Jesus verte be a koporsószöget egy látványos csel után a 111. percben.

A két csapat szurkolói tehát felülhettek az érzelmi hullámvasútra, a londoniak pedig valószínűleg a következő fordulóig emlegetik majd ezt a meccset, de a dráma igazából a kezdősípszó előtt kezdődött.

Valódi fenyegetést jelent Szaúd-Arábia az európai focihegemóniára

A szaúd-arábiai klubok ezen a nyáron több mint 700 millió fontot költöttek európai játékosokra. Az amerikai és az egykori kínai focilázzal szemben a szaúdiak pályájuk csúcsán lévő tehetségeket is meg tudtak szerezni, ez pedig baljós előjel lehet az európai labdarúgásnak. A következő átigazolási időszakokban az arab csapatok még agresszívebbek lehetnek.

Az Arsenal természetesen a tradicionális piros-fehér hazai szerelését viselte, az United pedig az új vendég mezében, a sötétzöld-fehér szettben lépett pályára. Normál esetben ennek a színösszeállításnak nem kellene gondot okoznia, de természetesen ezt csak akkor jelenthetjük ki, ha olyan figyelmetlenek vagyunk, mint a meccs szervezői. Ugyanis 

számos rajongó háborodott fel a közösségi médiában, hogy a meccs nézhetetlen a színvak, illetve színtévesztő szurkolók számára 

írta meg a The Sun.

A Manchester United zöld-fehér csíkos mezéhez eredetileg fehér nadrág tartozik, de ez már teljesen elfogadhatatlan lett volna a színvak, illetve színtévesztő nézők számára, így végül a manchesteri játékosok fekete shortot húztak a békesség kedvéért.

Az angol bajnokságban érdekes módon szigorúan veszik a mezösszeállításokat, ebbe pedig a színvak szurkolók érdekei is beletartoznak. 

A csapatoknak figyelniük kell, hogy a látássérült rajongók számára se vesszen el az élmény. Ennek érdekében az is elő van írva, hogy a három mezkészletből legalább egy valamilyen mintás, jellemzően csíkos legyen, hogy végső esetben ez alapján lehessen megkülönböztetni a csapatokat.

A Vörös Ördögöknek egyébként a harmadik számú mezük fehér színű, ami teljesen kontrasztban lett volna az Arsenal piros dresszével, ezt pedig több felhasználó is szóvá tette.

Természetesen vannak ellenvélemények is. Egy felhasználó arról posztolt, hogy aki nem tudja megkülönböztetni a mezek színét, az figyelje a játékosok hátán szereplő feliratokat. 

Odegaard neve csak megkülönböztethető Bruno Fernandestől

– írta egy szkeptikus szurkoló. Természetesen a véleménye eléggé sarkított, hiszen a meccs nagy részén nem igazán olvashatók a mezek hátuljára írt nevek.