BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

A magyar foci húsz éve: a 457 nézőtől a 180 ezer forintos jegyig

Habár a csoportelsőség még nincs meg, de a magyar labdarúgó-válogatott már biztos Európa-bajnoki-részvevőként várhatja a Montenegró elleni selejtezőt. A vasárnap 15 órakor kezdődő mérkőzésre mintegy két és fél óra alatt minden jegy elfogyott, vagyis előreláthatólag 67 ezer néző lesz a Puskás Arénában. A meccsre akkora az érdeklődés, hogy a jegyüzérek is borsos áron kínálják a belépőket. Pedig nem volt ez mindig így.

Európa-bajnoki részvevőként, de egyelőre még nem biztos csoportgyőztesként várja a Montenegró elleni utolsó Eb-selejtezőt a magyar labdarúgó-válogatott, amely 2016 és 2021 után jövőre sorozatban harmadszor szerepel kontinensviadalon. A vasárnap 15 órakor kezdődő mérkőzésre mintegy két és fél óra alatt minden jegy elfogyott, vagyis telt ház lesz a Puskás Arénában. A már korábban értékesített bérleteken felül több mint 110 ezer jegyigénylés érkezett a meccsre, Orbán Viktor miniszterelnök pedig ezt úgy kommentálta, hogy végül a Nemzeti Sport főszerkesztőjének, Szöllősi Györgynek lett igaza: tényleg nagyobb stadiont kellett volna tervezni, építeni. Pedig így is Közép-Európa legnagyobb befogadóképességű, legkorszerűbb multifunkcionális élményarénája a hathektáros belső területtel rendelkező, 67 155 férőhelyes, több mint 190 milliárd forintból a Népstadion helyén épült Puskás, amelyet négy éve avattak fel. 

Akár 67 ezer magyar szurkoló is lehet a Puskás Arénában Montenegró ellen.
Fotó: Hegedüs Róbert / MTI

Mennyien voltak idén a Puskásban?

A magyar nemzeti csapat ebben az évben öt összecsapást vívott a Puskásban, ahol

  • az észteket 1–0-ra,
  • a bolgárokat 3–0-ra,
  • a litvánokat 2–0-ra,
  • a szerbeket pedig 2–1-re legyőzte, míg 
  • a csehekkel barátságos találkozón játszott 1–1-es döntetlent. 

Öt idei hazai fellépésén Marco Rossi együttesére – amely több mint egy éve nem kapott ki – a hivatalos adatok szerint 271 928 szurkoló volt kíváncsi a helyszínen. Ebből kikövetkeztethető, hogy 

átlagban legalább 54 385-en járnak a válogatott itthoni mérkőzéseire.

Ráadásul ez a nézőszám várhatóan emelkedni is fog, mivel vasárnap nem lehetnek jelen vendégdrukkerek, vagyis napra pontosan húsz évvel azután, hogy a Magyarország–Észtország-meccset mindössze 457-en látták élőben az Üllői úton, 67 ezer magyar tölthet meg egy futballstadiont.

Meccsjegy 180 ezerért?

A jegyüzérek, ahogy korábban, most is szinte egyből akcióba lendültek. A Sportal szerint a csúcsot egy budapesti másodállású jegykereskedő tartja, aki 180 ezer forintot kér a belépőkért, amelyek a VIP-szektorba szólnak. Azt a portál mindenesetre nem tudta kideríteni, hogy az eladásra kínált három darab összesen vagy egyenként kerül-e ennyibe – vélhetően az utóbbi –, miközben az sem világos, hogy a kiemelt helyre szóló tikettekhez milyen szolgáltatásokat kínálnak. 

Találni 70, 55 és 40 ezerét is jegyet, míg a legtöbb üzér legalább 30 és 49 ezer forint közötti összeget remél darabjáért.

Montenegró vs 67 ezer magyar

A legutóbbi öt találkozójukon 10 pontot gyűjtő – és ezzel a mieinknél tulajdonképpen jobb formában lévő – montenegróiaknak még mindig maradt esélyük a továbbjutásra. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha a szerbek kikapnak otthon az utolsó helyen álló bolgároktól, ők pedig mintegy 70 ezer magyar előtt megverik Marco Rossi együttesét. 

Szófiában egészen a 97. percig kellett várni, hogy bebiztosítsa Eb-részvételét a magyar válogatott.
Fotó: Illyés Tibor / MTI

 

Mennyi pénzt kap az Eb-részvételért a magyar válogatott?

A 2024-es németországi Európa-bajnokság összdíjazása előreláthatólag legalább 371 millió euró (140,70 milliárd forint) lesz. 

A jövő évi tornán induló 24 válogatott – így a miénk is – minimum 9,25 millió eurós (3,51 milliárd forint) rajtpénzt kap. 

A csoportkörben a győzelem 1,5 millió (568,87 millió forint), míg a döntetlen 750 ezer eurót (284,44 millió forint) érhet. 

Labdarúgó-Európa-bajnoki selejtező, G csoport, 8. forduló

Vasárnap. 15.00: MAGYARORSZÁG–Montenegró (tv: M4 Sport). 15.00: Szerbia–Bulgária. Szabadnapos: Litvánia

Az állás:
1. MAGYARORSZÁG 15 pont (7 mérkőzés)
2. Szerbia 13 (7)
3. Montenegró 11 (7)
4. Litvánia 6 (8)
5. Bulgária 3 (7)

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.