
Magyar Nagydíj: Szijjártó Péter elárulta, lesz-e Magyarországnak Forma-1-es pilótája
Ahogy arról a Világgazdaság is beszámolt, Szijjártó Péter szombaton Stefano Domenicalival, a Forma–1 elnök-vezérigazgatójával, valamint Mohammed Ben Sulayemmel, a Nemzetközi Automobil-szövetség elnökével folytatott tárgyalást a megújult Hungaroringen. A külgazdasági és külügyminisztertől sajtótájékoztató keretében kérdezni is lehetett.

A Vezess azt szerette volna tudni, hogy van-e kormányzati projekt, amely az eddigi egyetlen hazai versenyző (és pontszerző), Baumgartner Zsolt után egy új magyar F1-pilótát „termelne ki”.
„Nyilvánvalóan nagy nemzeti büszkeség, de itt húsz emberről beszélünk, akik bekerülnek ebbe a száguldó cirkuszba minden évben. Autóipar és autósport szempontjából komoly tradíciókkal rendelkező nemzet vagyunk, de azt gondolom, a szakembereknek kell eldönteniük, hogy
- össze tudunk-e rakni egy olyan programot,
- egy olyan infrastruktúrát és
- egy olyan oktatási felkészülési rendszert,
ami ezt el tudja hozni” – fogalmazott.
Szijjártó nem tudja megítélni, ettől mennyire van az ország, de
abban biztos, hogy több kell ehhez, mint a puszta politikai akarat: »A szakembereken múlik«.
A portál megjegyezte, működik hazánkban ilyen program, Hideg Ádám idén a spanyol, míg Molnár Martin a brit F4-es sorozatban nyomja a pedált. Rajtuk kívül Gáspár Benett van még térképen, aki a Zengő Motorsport reménysége.
Magyar Nagydíj: Lando Norris indulhat az élről
A 39. Forma–1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről a mogyoródi versenypályán.
A 24 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója az F1-ben. Mellőle csapattársa, Oscar Piastri startolhat majd, mivel ő zárt másodikként az időmérőn, amelyet kétszer is félbe kellett szakítani piros zászlóval balesetek miatt.
A harmadik rajthelyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője foglalhatja majd el. A 70 körös Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol a Hungaroringen.
A teljes rajtsorrend:
1. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
2. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
3. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
4. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
5. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)
Cunoda Juki (japán, RB)
6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Haas)
Valtteri Bottas (finn, Sauber)
7. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Logan Sargeant (amerikai, Williams)
8. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
9. sor:
George Russell (brit, Mercedes)
Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)
10. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Pierre Gasly (francia, Alpine)





