
Fotókat osztottak meg a földig rombolt Hungaroringről
A száguldó cirkusz magyarországi helyszíne, a Hungaroring éppen nagyszabású felújításon esik át. A versenypálya mellett a lelátókat is korszerűsítik.

A 2024-es Magyar Nagydíj után szinte azonnal folytatódtak a munkálatok. A bontás javában zajlik, sőt most már rá sem ismerni az ország első számú motorsporthelyszínére – a főépületet, a lelátókat a célvonalnál már szét is verték.
A legfontosabb vendégeknek fenntartott Super Gold tribünt is lerombolták. Itt élvezhették a száguldást a legtehetősebb rajongók, akiknek nem kell izgulni, miután a 2025-ös futamra új luxuspáholyt építenek. A Sportál azt írta, hogy a jövő évi Magyar Nagydíjra a Super Gold-lelátóra szóló jegyek 275 ezer forintba kerülnek.
A Hungaroring megosztotta a bontási képeket a pályáról a Facebook-oldalán.
A mogyoródi versenypálya fejlesztésének első szakasza még az idei Magyar Nagydíj előtt megvalósult. Ekkor a főbejárat és a hozzá tartozó épült újult meg. A teljes felújítása 105 milliárd forintból valósul meg. Ma Monza mellett ez a másik olyan pálya, ahol 1986 óta megszakítás nélkül rendeznek Forma–1-es nagydíjat. Ez az idén, valamint jövőre is így lesz,
2026-ban pedig már a teljes mértékben megújult létesítmény ad majd otthont a Magyar Nagydíjnak
– erről a Világgazdaság korábban ebben a cikkben írt.
Miniszteri bejelentés a Magyar Nagydíjon: kiderült, mennyibe kerül a Hungaroring átalakítása
Ahogy vége lesz a mostani versenyhétvégének, folytatódik a munka Mogyoródon. A Magyar Nagydíjnak otthont adó Hungaroring átépítési költsége 105 milliárd forint, amelyre megvan a kormánygarancia, azaz a fedezet is Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint.



