Kockázat–hozam arány (hozam–kockázat arány)

A kockázat–hozam arány a befektetések egyik alapelve, amely kimondja, hogy a várható hozam csak a vállalt kockázattal együtt értelmezhető: minél magasabb hozamot céloz meg egy befektető, annál nagyobb értékingadozást és veszteségkockázatot kell elfogadnia. Ennek fordítottja is igaz: az alacsony kockázatú befektetések - például bankbetét, rövid futamidejű állampapír - jellemzően alacsony, de stabil hozamot biztosítanak, míg az olyan eszközök, mint a részvények, árupiaci termékek vagy kriptoeszközök nagyobb hozampotenciált kínálnak, ugyanakkor jelentős árfolyamveszteséget is hordozhatnak. A kockázat–hozam arány nemcsak egyes befektetési termékek között értelmezhető, hanem teljes portfóliók szintjén is. Egy jól diverzifikált portfólió célja nem a kockázat teljes kiküszöbölése - az nem lehetséges -, hanem annak olyan elosztása, hogy a várható hozam a befektető kockázattűrésével összhangban legyen. A befektető szempontjából ezért nem elegendő „melyik termék hoz többet?” típusú kérdésre válaszolni; mindig azt is vizsgálni kell, mekkora kockázat árán érhető el az a hozam. A kockázat–hozam elv különösen fontos hosszú távú megtakarításoknál, például nyugdíjcélú befektetéseknél: hosszabb időtáv esetén nagyobb kockázat vállalható, mert a piaci ingadozásoknak van idejük kiegyenlítődni, míg rövid távú céloknál a biztonság előbbre való, még ha ezzel a hozamkorlát is alacsonyabb. A hozam tehát nem „ingyen” érkezik - minden befektetési döntés mögött ott áll a kérdés: mekkora kockázatot vagyunk hajlandók vállalni érte?