Az idei második negyedévben 313,2 millió okostelefont szállítottak le világszerte a gyártók az IDC előzetes adatai szerint, ez éves összevetésben 13,2 százalékos bővülés. Ez az eredmény egyébként jobb, mint amit a kutatócég előzetesen várt, a prognózisban ugyanis 12,5 százalékos fejlődés szerepelt. Az IDC elemzése szerint szinte mindenhol növekedés volt tapasztalható, kivéve az egyik legfontosabb piacot, Kínát.

Fotó: AFP

A távol-keleti országban a vártnál gyengébb kereslet mellett az is szerepet játszott a 2020 második negyedévéhez képest 10 százalékos visszaesésben, hogy viszonylag kevés új, prémiumkategóriás eszközt dobtak piacra a gyártók, és a korábban meghatározó szerepet játszó Huawei visszaszorulása is folytatódott.

Az okostelefon-piac meglehetősen szerencsés helyzetben van, eddig ugyanis nem tapasztaltak olyan súlyos ellátási problémákat, mint az autóiparban vagy a személyi számítógépek esetében. Bár a pandémiának még koránt sincs vége, a fogyasztók világszerte keresik a mobileszközöket, és hajlandók költeni is rájuk. Az 5G-s készülékek forgalma emelkedik, párhuzamosan pedig csökken az ilyen telefonok átlagos ára. Azonban továbbra is úgy véljük, hogy nem elsősorban az 5G-s képesség miatt vásárolják ezeket a mobilokat a fogyasztók, hanem egész egyszerűen csak le akarják cserélni a régi eszközeiket

– fogalmazott a második negyedéves trendek kapcsán Ryan Reith, az IDC Mobile and Consumer Device Trackers programért felelős alelnöke.

A Huawei térvesztésével és azzal, hogy az LG a közelmúltban bejelentette, kivonul az okosmobilok piacáról, alaposan átrendeződik a gyártók rangsora.

A listát a második negyedévben is a Samsung vezeti, a dél-koreai cég azonban a piaci átlagtól elmaradó mértékben, 9,3 százalékkal tudta csak növelni a forgalmát, ezzel a részesedése az egy évvel korábbi 19,5 százalékról 18,8 százalékra esett vissza.

Története során első alkalommal jutott fel a második helyre a Xiaomi, és egészen elképesztő, 86,6 százalékos bővülést tudott felmutatni az egy évvel korábbihoz képest az idei második negyedévben: 53 millió okosmobilt szállítottak le.

Fotó: VG

A társaság az egyik fő nyertese volt a Huawei térvesztésének, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy intenzív nemzetközi terjeszkedésbe kezdtek, és folyamatosan erősítenek az európai piacokon, köztük nálunk is. További érdekesség, hogy a Xiaomi piaci részesedése 16,9 százalék volt, vagyis kevesebb mint 2 százalékponttal maradt csak el a Samsungtól.

A kínai vállalat előretörésével az Apple visszacsúszott a harmadik pozícióba, annak ellenére, hogy 17,8 százalékos növekedést tudott felmutatni éves összevetésben.

Az amerikai társaság elmúlt időszakban elért sikereiben fontos szerepet játszott a kínai piac átrendeződése, ahol a Huawei visszaszorulásával a 800 dollár feletti készülékek szegmensében a legmeghatározóbb gyártó lett, már az idei első negyedévben 70 százalék feletti részesedéssel.
A gyártók között a negyedik és az ötödik pozícióban egyaránt kínai cégek találhatók, az OPPO és a vivo, az előbbi 37, az utóbbi pedig csaknem 34 százalékkal tudta növelni a forgalmát. Sokat elárul a piac átrendeződéséről az is, hogy mindkét társaság 10 százalék fölé tudta vinni a piaci részesedését.