BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mindenki egyvalamire kíváncsi Angliában

Megőrizte vezető helyét a British Museum a leglátogatottabb ingyenes angliai nevezetességek listáján, az intézményt, amely tizedik éve áll az összesítés élén, csaknem hatmillióan keresték fel 2017-ben frissen ismertetett adatok szerint.

A hivatalos brit turistaügynökség, a Visit England által közölt listán a második helyet a londoni Tate Modern múzeum szerezte meg valamivel több mint 5,5 millió látogatóval. Az ingyenesen látogatható nevezetességek között a harmadik a londoni Nemzeti Galéria, a negyedik a brightoni kikötő, az ötödik a londoni Természettudományi Múzeum lett.

Anglia leglátogatottabb fizetős nevezetessége a Tower volt 2017-ben.

A középkori londoni épületegyüttest 2,8 millióan keresték fel, és ezzel kilencedik éve vezeti a legnépszerűbb fizetős látványosságok listáját. A világörökségi helyszínt a chesteri állatkert követi a második helyen 1,9 millió vendéggel. Az első ötbe az Észak-Yorkshire grófságbeli flamingópark, a hajókázás a Windermere-tavon és Stonehenge került be.

Fotó: AFP

A Visit England összeállítása szerint tavaly jelentősen bővült a történelmi emlékhelyek látogatottsága. A malmok, emlékművek, hajók, temetkezési helyszínek látogatóinak száma nyolc százalékkal emelkedett 2016-hoz képest.

A farmoké öt, a történelmi épületeké és imahelyeké 4 százalékkal nőtt.

Az ingyenes és a fizetős látványosságokat egészében véve két százalékkal többen keresték fel 2017-ben, mint egy évvel korábban, a vendégek hát százalékkal többet költöttek 2016-hoz képest. A Visit England szerint a turizmus csaknem 109 milliárd font értékű szektor Nagy-Britanniában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.