BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Phenjan: Szöul vagy lebontja szállodáit, vagy mi tesszük meg

Phenjan ultimátumot intézett Szöulhoz: bontsa le a szállodákat a Gyémánt-hegységben.

Phenjan ultimátumot intézett Szöulhoz: ha nem bontja le a Gyémánt-hegységben lévő, dél-koreai vállalatok által épített idegenforgalmi létesítményeket – szállodákat, éttermeket és fürdőket –, akkor ezt megteszi Észak-Korea, majd maga létesít ott egy új turisztikai központot.

A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség pénteki tájékoztatása szerint Phenjan négy napja, november 11-én intézte az ultimátumot Szöulhoz azzal az indoklással, hogy a szóban forgó idegenforgalmi létesítmények tíz éve elhagyatottan állnak, és nem gondozzák őket.

A világ legnevezetesebb üdülőhellyé fejlesztjük a Gyémánt-hegységet felelősségteljesen és saját belátásunk szerint, tulajdonosként a nemzetért és a jólétért

– áll a KCNA által ismertetett közleményben, amely szerint az erről szóló döntés már megszületett, és nincs vesztegetnivaló idő.

Fotó: AFP

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető október 23-án rendelte el a Dél-Korea által épített idegenforgalmi létesítmények lerombolását a Gyémánt-hegységben, miután odalátogatva lepusztultnak, a nemzeti jellegtől idegennek találta őket.

Kim Dzsong Un kikötötte azonban, hogy előtte egyeztetni kell Dél-Koreával.

A dél-koreai kormány és vállalatok tucatnyi idegenforgalmi létesítményt – szállodákat, éttermeket, fürdőket, koncerttermet és golfpályát – építettek a Gyémánt-hegységben, észak-koreai területen. Az ott lebonyolódó idegenforgalom a Korea-közi együttműködés jelképe volt. Az utaztatások 1998-ban kezdődtek, de 2008-ban leálltak, miután egy észak-koreai őr agyonlőtt egy dél-koreai turistát. Phenjan két évre rá kisajátította a dél-koreai létesítményeket.

A KCNA pénteki jelentésre reagálva a dél-koreai országegyesítési minisztérium jelezte, hogy Szöul közvetlen párbeszédre fog törekedni, hogy rendeződjék az üdülőhely sorsa. Arra szólította Phenjant, hogy pozitívan álljon hozzá a kérdéshez.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.