Turizmus

Hatalmas a kereslet a vendéglátósok iránt, megugrottak a bérek is

Van, aki szerint 2-3 évbe is telhet, míg a szektor a járvány előtti szinten tud működni, a képzett munkaerőt pedig elsősorban béremelésekkel próbálják visszacsábítani.

A megkérdezett, vendéglátóipari egységet működtető szakemberek közül minden negyediknek majdnem az összes alkalmazottját el kellett bocsátania a korlátozások és a kötelező zárva tartás miatt. Az esetek több mint felében pedig még az is súlyosbította a helyzetet, hogy a korábban megnyitó vagy nagyobb pénzügyi tartalékkal rendelkező konkurencia még a megmaradó munkaerőt is elcsábította – derült ki a Jófogas online felméréséből.

Fotó: BREUSSELS BEER CHALLENGE

A válaszadók 42-42 százaléka így részben vagy teljes egészében sem számíthat a korábbi kollégák visszatérésére.

A szektorban továbbra is rengeteg a kiszámíthatatlan tényező, azonban a Jófogás adatai szerint kereslet és kínálat szempontjából is egyértelműen tetten érhető az élénkülés.

„Az újranyitás óta 3-4-szeresére emelkedett a vendéglátóipari álláshirdetések száma a Jófogáson, és még a koronavírus előtti számokhoz képest is másfél-kétszeres a többlet. Az álláskeresők részéről is 2-3-szoros ugrást látunk az érdeklődések számában. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a hirdetésekben feltüntetett órabérek átlagosan 20-25 százalékkal növekedtek, világosan látható, hogy a magyar vendéglátóipari szereplők jelentős része nem adta fel” – emelte ki Palocsay Géza, a Jófogást üzemeltető Adevinta Classified Media Hungary Kft. ügyvezetője.

A megkérdezett vendéglátós szakemberek kétharmada ugyan nem tapasztal nehézségeket sem beszállítói, sem készletezési területen, meglátásuk szerint a főbb terméktípusok (hidegételek, melegételek, italok) területén így is komolyabb áremelkedés várható.

Az emelkedés mértékéről viszont már megoszlanak a vélemények: a megkérdezettek egyharmada a 25 százalékos, egyötödük pedig az akár 40 százalékos áremelkedést sem tartja elképzelhetetlennek.

A Trenkwalder munkaerőpiaci elemzése szerint az áremelkedés egyik mozgatórugója az lehet, hogy a beszállítók az újranyitást követően más áron és formában tudják a szállítást vállalni, mivel a korlátozások alatt azokra a szolgáltatókra rendezkedtek be, akik nagyüzemi konyhákat üzemeltetnek és/vagy elsősorban kiszállításban érdekeltek.

vendéglátás álláshirdetés felszolgáló bérek munkaeró állás
Kapcsolódó cikkek