A Lupa Beach strandjára idén 12 év alatt ingyen mehetnek fürdeni a gyerekek, és továbbra is ifjúsági kedvezmény jár a 12–18 éves korosztálynak. Május 28-án – megújuló szolgáltatásokkal – nyit a Lupa, amikor egy ingyenes gyereknap indítja be a családi strandszezont – olvasható a strand közleményében.

A jelentősen dráguló költségek miatt mi sem tudjuk megúszni áremelés nélkül.

„Azonban ennek átlagos mértéke még az inflációt sem éri majd el, viszont a családosoknak, akiket az árak növekedése a legjobban érint, még ebben a nehéz helyzetben is szeretnénk egy komolyabb kedvezményt adni” – mondta Gerendai Károly, a Lupa megálmodója.

Budapest 20220626 Úszás 2022 Fina vizes VB Világbajnokság Nyílt vízi úszás csapatverseny váltó 6km Fotó Dömötör Csaba Nemzeti Sport Lupa tó
Fotó: Dömötör Csaba / Mediaworks

„Eszerint az idei szezonban a 12 év alattiaknak ingyenes lesz a Lupa, egy felnőtt mellett akár három gyerkőccel érkezve.”

Olcsóbb, ifjúsági jegyet válthatnak a 12–18 év közötti fiatalok, és kedvezményes áron jöhetnek strandolni a 60+-osok, valamint fél áron a szomszédaink, azaz Budakalász és Szentendre helyi lakcímkártyával bíró lakói.

„Aki pedig a munka után vágyik egy kikapcsoló csobbanásra, az 16 órától már 30 százalékos engedménnyel válthat sunsetjegyet” – tette hozzá Gerendai. 

Strandinfláció: 40 százalékkal drágulnak a belépőjegyek

Többszöri, fokozatos áremelés után átlagosan 40 százalékkal lesznek drágábbak a főszezoni strandbelépők, mint egy éve ilyenkor. A jó hír az, hogy a felújítás miatt ideiglenesen zárva tartókat leszámítva minden fürdő túlélte a koronavírust és az energiaár robbanását.