Rengeteg vendéget vonzottak a fesztiválok – tájékoztatott a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) legfrissebb adataira hivatkozva a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Negyvenszeresére nőtt a regisztrált vendégéjszakák száma az előző héthez képest a magyar fiatalok egyik legnépszerűbb nyári programja, az EFOTT alatt Sukorón. A Velencei-tó környékére ekkor többségében 19–34 éves, 99 százalékban belföldi szállóvendégek érkeztek – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.  

A debreceni könnyűzenei fesztivál, 

a Campus idején a cívisváros vendégforgalma közel másfélszeresére ugrott a megelőző héthez képest,

és a rendezvény az egynapos látogatók számát is a negyedével növelte meg.

Sukorón július 12. és 16. között közel 9 ezer vendégéjszakát töltöttek a csaknem kizárólag belföldi vendégek. A vendégforgalom a településen 8 százalékkal szárnyalta túl a tavalyi EFOTT-ét. 

Fesztiválok: luxus lett a bulizás, de legalább van, ahol 690 forint a sör és 890 forint a lángos

Miután akár harmadával is drágultak a bérletek, nem mindegy, mennyit kell fizetniük a fesztiválozóknak a helyszínen az ételért és az italért. Az olcsóság ma már fontos szempont, a Campus fesztivál pedig olyannyira komolyan veszi, hogy már-már a védjegyévé vált.

A fesztivállal jól jártak a tópart többi üdülőhelyének szálláshelyei is,

az MTÜ tájékoztatása szerint Velencén és Gárdonyban például közel 40 százalékkal növekedett a forgalom. Ugyanekkor Pákozdon a másfélszeresére, Kápolnásnyéken pedig közel a két és félszeresére emelkedett a vendégéjszakák száma a megelőző hétvégéhez képest. 

A fesztivál idején a látogatószám 80 százalékát a 19–34 éves korosztály adta a Velencei-tó körüli szálláshelyeken, ahol a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint a 19–24 évesek szórakoztak a legnagyobb arányban.

A debreceni Campus fesztivál szintén a hazai közönség egyik nagy kedvence, a fesztivál öt napja alatt a város szálláshelyein a vendégek 82 százalékát a magyar vendégek adták

– derül ki a hivatalos közleményből. Az idei Campus hétvégéjén regisztrált 15 ezer vendégéjszaka 11 százalékkal múlta felül az egy évvel ezelőttit. 

Az  ötnapos,  július 19‒23. között megrendezett fesztivált megelőző hétvégéhez képest 43 százalékkal nagyobb vendégéjszaka-forgalmat könyvelhettek el a városban a szálláshelyek, ami jól mutatja a rendezvény turisztikai jelentőségét. Debrecenben a megelőző héthez képest 6 százalékponttal, 24 százalékra emelkedett a 25–34 éves vendégek száma. 

A Campus idején a fiatal felnőtt generáció adta a forgalom 43 százalékát, további 20 százalékot pedig a 35–44 évesek. 

Az előző héttel összehasonlítva a belföldi vendégek száma 23 százalékkal bővült, miközben a fesztivál a külföldi turisták számára is vonzó programnak bizonyult. Ezen a hétvégén a legtöbben Izraelből, valamint Németországból érkeztek a cívisvárosba – írta az MTÜ.