London az első és Róma továbbra is a második helyen áll a repülőjegy eladások száma alapján a top úti célok listáján – tájékoztatta a Világgazdaságot a repjegy.hu oldalt üzemeltető Weco-Travel Kft. ügyvezetője, Horváth Balázs.

London,,Uk,-,July,18,,2019:,Air,Travelers,Check,A
Visszatértek a Covid előtti utazási szokások. 
Fotó: 1000 Words

Az idén a tavalyinál már mérsékeltebb, fékeződő mértékben emelkedő repülőjegy árakra számít a piac, de az is látszik, hogy az elmúlt két évben jelentősen megdrágult utazási lehetőségek sem szegik kedvét a turistáknak. Olyannyira nem, hogy 

2024 januárjában 17 százalékkal többen kerestek repülőjegyet vásárlási szándékkal, mint egy évvel korábban,

és negyedéves alapon is 15 százalékkal nőtt, ami a kiutazások tovább növekvő számát vetíti előre idén.

Többfelé, de kevesebb járattal

A légitársaságok újabb és újabb járatnyitásokkal igyekeznek kiszolgálni a növekvő keresletet. Továbbra is dinamikusan terjeszkedik például a magyar hátterű légitársaság, a Wizz Air, amely hamarosan például Debrecenből indít Isztambulba új járatot, miközben Budapestről Sharm es sejk, Kairó, és Koppenhága is közvetlenül elérhetővé válik a fapados légitársasággal. A Ryanair pedig többek között Szkiathoszba, Milánó-Malpensa repülőterére, Frankfurtba és a portugáliai Faroba repteti utasait a magyar fővárosból, a máltai Universal Air viszont Máltát és Münchent veszi célba Pécsről.

British,Airways,Plane,Landing,At,London's,City,Airport,On,A
Fotó: Shutterstock

A légitársaságok több járattal, de kisebb járatsűrűséggel vették célba a növekvő keresletet, 

igaz – teszi hozzá Horváth Balázs –, a gépek a korábbiaknál nagyobb telítettséggel üzemelnek mindezek miatt. 

A szakmában továbbra is hiányolják a koronavírus-járvány alatt megszüntetett közvetlen tengerentúli járatokat, az igény nagyságát vélhetően jól tükrözi, hogy New York még úgy is épp csak kicsúszott a top 10 úti cél közül, hogy most csak átszállással lehet oda utazni. 

Ugyanúgy utazunk, mint a Covid előtt

A Covid sokáig nyomot hagyott az utazási ablakon, a pandémia éveiben az utasok 60-70 százaléka 30 napon belül foglalta csak le a repülőjegyét, amit akkoriban rugalmas feltételekkel kínáltak a légitársaságok, az átfoglalásokat is lehetővé téve. Tavaly azonban már visszarendeződött ezen a téren is a piac, a Repjegy.hu statisztikája szerint 2019-ben a 30 napon belüli vásárlások aránya 45 százalék volt, 2023-ban 48 százalék, a 30-90 nap közöttieké 34 és 35 százalék, a 90 napon túliaké pedig 17 és 20 százalék.

Going,On,A,Honeymoon
Fotó: Shutterstock

Kérdésünkre, miszerint mennyit nyer, aki előre tervez és vásárol repülőjegyet, a Weco-Travel ügyvezetője elmondta:

30 napon belül körülbelül 15-20 százalékkal drágább, mint 1-3 hónappal indulás előtt vásárolni,

90 napon túl viszont már általában nem lesz sokkal olcsóbb, sőt néha magasabb is a vételár.

Repülőjegyárak változása
 

A légitársaságok időközben visszatértek arra a módszerre, hogy az olcsó jegyeket nem lehet módosítani.

Hova szeretnek repülni a magyarok?

Ezen a téren nincsenek nagy változások, a repjegy.hu toplistája szerint – amely nem tartalmazza a charterjáratokat – továbbra is az első London és a második helyezett is ugyanaz, méghozzá Róma, ami klasszikus hosszú hétvégés úti cél a magyar turisták körében.

A harmadik helyen Párizs szokott szerepelni, de tavaly helyet cserélt Barcelonával, amiben a megdrágult repülőjegyeknek is szerepe lehet.

A Brexit hatás nyomán kerülhetett fel Amszterdam a korábbi kilencedik helyről az ötödikre,

miután egyre több magyar diák tanul immár az Egyesült Királyság helyett a hollandiai egyetemeken.

 

Milánó után áll a listán Isztambul, ami valójában előrébb kerülne, ha a charterjáratokat is tartalmazná a statisztika, Törökországba ugyanis növekvő számban utaztatnak az irodák magyar turistákat.

Málta bekerült a tíz legnépszerűbb úti cél közé, Berlin pedig a hatodik helyről a kilencedikre csúszott, de a gazdasági kapcsolatok miatt aligha fog valaha kikerülni a top10-ből.

Az érdeklődés rendkívüli módon megnőtt 2019-hez képest a Mediterránium irányában a repjegy.hu-n regisztrált keresések szerint, így szerepel az első 25-ös csokorban Málta után Athén, Nápoly, Larnaca is.