BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassan visszatér a hétköznapi élet: a Wizz Air után a Ryanair is indít járatokat Tel-Avivba

Nyártól megint lehet Izraelbe repülni a Ryanairrel. Az ír légitársaság heti negyven járatot indít majd Tel-Avivba.

A Ryanair megerősítette, hogy újraindítja járatait június 3-tól Izraelbe – írta a TravelWeekly. A légitársaságok azután függesztették fel járataikat, amikor az Izrael és a Hamász között tavaly október elején kitört háború. 

Ryanair At Krakow Airport
Fotó: NurPhoto / AFP

A légitársaság hetente 40 járatot indít majd Tel-Avivból Athénba, Bariba, Berlinbe, Budapestre, Máltára, Milánóba és Páfoszba.

A cég szóvivője megerősítette, hogy a Ben-Gurion nemzetközi repülőtér újra megnyitja az 1-es, fapados terminált. A Ryanair szóvivője elmondta: „Nagyszerű hír, hogy a Ben-Gurion repülőtér újra megnyitja az 1-es terminált, ami lehetővé tette a Ryanair számára, hogy június 3-án, hétfőn újraindíthassa tel-avivi tevékenységét heti 40 járattal.” Az EasyJet újraindította járatait Tel-Avivba a lutoni repülőtérről, a British Airways pedig a Heathrow-ról, miután a Wizz Air  járatai március 1-jén visszatértek. A Virgin Atlantic Heathrow-ból Tel-Avivba tartó járatait azonban továbbra is felfüggesztve maradtak szeptember 4-ig.

Földön, vízen, levegőben menekítenék az Izraelben rekedt külföldieket

Csakis a kormányokon múlik, hogy a légitársaságok továbbra is repülhetnek-e a háború sújtotta országba.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.