Várhatóan nem az idei év lesz az, amikor átírják a repülős úti célok toplistáját, hiszen egyelőre nem lehet tudni olyan járatnyitásról vagy járatsűrítésről, amely ebbe az irányba hatna – szögezte le Horváth Balázs, a Repjegy.hu oldalt üzemeltető Weco-Travel Kft. ügyvezetője a Világgazdaságnak.
Az olasz és spanyol desztinációk továbbra is népszerűek maradnak a várakozások szerint, de a Covid óta várt amerikai tengerentúli járat kapcsán továbbra is nagy a csend.
A legnépszerűbb úti célok listáján belső átrendeződéseket, helycseréket 2024 is hozott, de a mezőnyben szereplő városok neve nem változott. Tavaly London átadta az elsőségét Rómának, miközben Barcelona megőrizte a harmadik helyét, Párizs pedig változatlanul a negyedik. Ugyanakkor Isztambul feljött az ötödik helyre, ahol előtte Amszterdam szerepelt. Az első tízből Brüsszel csúszott ki, miután bekerült oda Bázel.
Érdekes, hogy miközben egyre többször jön szembe Dubaj neve a turisztikai piacon, az emírségek legdivatosabb városa épp csak benne van a top 20-ban. Speciális itt New York státusza, az amerikai metropolisz annak ellenére szerepel a repülőjegy-eladások alapján a 11–12. helyen, hogy csak átszállással tudják megközelíteni a Budapestről indulók.
Jelentős áremelkedésre 2025-ben már nem számítanak a repülőjegy-értékesítők, várakozásaik szerint ugyanazon a szinten lehetnek a repjegyek, mint 2024-ben.
Ebbe az irányba hat a különadó vagy extraprofitadó kivezetése, ami pozitívan, a forint árfolyamának gyengülése viszont negatívan befolyásolja a jövőképet.
Ami Európát illeti,
az olasz és spanyol desztinációk népszerűségét viszonylagos olcsóságuk erősíti, ezekre a járatokra 2023-hoz képest 2024-ben némileg csökkentek is az árak.
Az ázsiai úti célok esetében (mint például Bangkok) a 2024-es kínálatban megjelentek a hazai piacon új belépőnek számító kínai légitársaságok, amelyek nagyon kedvező, akár 2019-es árakon kínálták a repülőjegyeket a népszerű ázsiai desztinációkra.
Ez a trend fog folytatódni 2025-ben is – véli Horváth Balázs.
A repülős utazást tervezők több mint 80 százaléka legfeljebb 90 nappal az indulás előtt vásárol jegyet, nagyobb részük 30 napon belül. Több mint három hónappal a tervezett indulás előtt csak az utasok 16-17 százaléka köteleződik el.
A foglalási időablak a Covid lecsengése óta változatlan, némi szezonális eltéréssel. Eszerint
év elején és év végén foglalnak inkább előre az utasok, nyáron és főleg októberben pedig nagyobb a last minute vásárlások aránya.
A kedvezményes repülőjegy segítheti és befolyásolja a döntést, a pénztárcabarát úti célok motiválók. A Repjegy.hu statisztikája szerint most is számos olyan város van, ahová bizonyos időpontokban, bizonyos légitársaságokkal 20 ezer forint alatt lehet oda-vissza útra szóló repülőjegyeket vásárolni.
10–15 ezer forint közötti retúr jegyárakkal szerepelt az év elején
15–20 ezer forint között
Az átlagos tartózkodási időben azonban tendenciaszerű változás látható, ugyanis a legtöbb úti cél esetén csökkent a kint töltött idő. Az eltérés 2023 és 2024 között minimális, de általános, és a legtöbb esetben nem egészen egynapos mínusz.
Új közvetlen járatok 2025-ben
A turisztikai kereslet bővülésével párhuzamosan emelkedik a repülőjáratok száma is, egyelőre négy induló közvetlen járatról van információja a Repjegy.hu illetékesének. Az olasz és spanyol járatnyitások többsége a fapados légitársaságokhoz kötődik, és részben a népszerű turisztikai célpontok tehermentesítését szolgálja. Ilyen a Castellonba meghirdetett közvetlen járat, ami Gironához hasonlóan új településeket hoz be a köztudatba a spanyolországi utazások kapcsán.
Utazási trendek 2025: akciókkal indult a nyári előfoglalási szezon
Megnyíltak az előfoglalási lehetőségek nyárra a magyar utazási irodáknál, amelyek március végéig minimum 10-15 százalék árkedvezményt kínálnak. Az egyhetes repülős nyári vakációra fejenként általában félmillió forintot szánnak a magyarok, de hogy mekkora az utazási kedv idén, még nem igazán látszik. Ami biztos, hogy a költségek emelkedése és a gyengébb forint éves szinten 5-10 százalékos drágulást hozott. Jöjjenek az utazási trendek 2025-ben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.