Kis-Balaton: jelentős fejlesztések indulnak, itt legelnek a bivalyok
A Kis-Balatonnál 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét a KEHOP Plusz pályázat keretében. A program célja, hogy az Ingói-berek és a Zalavári-nagylegelő vízkormányzásának biztonságát fokozza, ezáltal biztosítva ezen értékes élőhelyek megmaradását. Közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei – számolt be az Origo.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága a vagyonkezelésében lévő zalavári terület gyepeit mintegy száz magyar bivaly legeltetésével tartja karban.
A területkezelések elsősorban minőségében, másodsorban mennyiségében is növekedni fognak, így elősegítve a hagyományos legeltetéses területkezelés fennmaradását – hangsúlyozta Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a projektnyitó rendezvényen, Zalakomáron. Ide kattintva számos érdekes részletet olvashat a tervbe vett fejlesztésekről.